Gazdaság

A hazai gazdaság alapjai a mikrovállalkozások

A vállalatok érdekképviselete mellett kiemelt figyelmet fordít anyagi biztonságuk megteremtésére, valamint a felnőttképzésre az Ipartestületek Országos Szövetsége

A magyar cégek kilencven százalékát a mikro-, azaz a kilenc fő alatti vállalkozások teszik ki. Képviseletüket az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) végzi, amely november 21-én Vállalkozóiság népszerűsítése és menedzserek toborzása a kkv-szektor számára címmel rendez konferenciát.

A hazai gazdaság alapjai a mikrovállalkozások
A három–ötmillió forint értékű támogatások a kisvállalkozásokat segítik
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

„Fő célkitűzésünk a mikrovállalkozások teljes körű támogatása, hiszen ezek teszik ki a magyar cégek kilencven százalékát” – mondta lapunknak Solti Gábor, az IPOSZ oktatási igazgatója. Kiemelte: nagy eredmény, hogy megjelentek a három–ötmillió forint értékű támogatások, amelyek a kifejezetten kicsi vállalkozásokat segítik. A szövetségnek széles nemzetközi kapcsolatrendszere van, főleg a digitalizáció területén igyekeznek segíteni a vállalkozókat.

A kapcsolatok mellett kiemelt figyelmet fordítanak a szakma- és gyakorlatorientált felnőttképzésre. Ennek érdekében az IPOSZ is egy kis szakképző intézménnyé vált, és olyan tananyagok fejlesztésén dolgoznak, amelyek a gyors és hatékony tanulást segítik. Solti Gábor hozzátette, hogy a szövetség részt vesz a cégekben jellemzően mostanában felmerülő generációváltás problémájának megoldásában is. Az igazgató elmondta, hogy természetesen nagyon fontos az exportképesség növelése is, az elsődleges cél azonban az, hogy a vállalkozók ki tudják szolgálni a lakosság érdekeit. A tapasztalat azt mutatja, eljön majd a robotizálás kora, de addig húsz–harminc évet át kell élni. A képzések mellett a cégek anyagi hátterének biztosítása is nagyon fontos, ezért az IPOSZ-nak olyan megállapodása van a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel, amely értelmében előminősíthetik a cégeket, így ha hitelt szeretnének felvenni, akkor van egy jó referenciájuk, amely segíthet, hogy minél egyszerűbben jussanak pénzhez. Az IPOSZ a mikro-, kis- és középvállalkozások legnagyobb országos munkaadói és szakmai szövetsége, amelyet százhetvenhét jogilag önálló ipartestület alkot. A szövetség jelenleg negyvenezer mikro- és kisvállalkozást képvisel.

Kapcsolódó írásaink