Gazdaság

Fellendül a vízi áruszállítás

Az országos fejlesztési stratégiában javasolják a kikötők elérhetőségének javítását is

A mi Dunánk címmel elkészült az Országos Kikötőfejlesztési Főterv stratégiatervezete, amelynek célja egyebek mellett a vízi áruszállítás részarányának tíz százalékra emelése a jelenlegi 3,3 százalékról – jelentette be Sztilkovics Szávó, a Mahart Hajózási Zrt. vezérigazgatója tegnap az uniós projektet záró sajtótájékoztatón.

Fellendül  a vízi  áruszállítás
A konferenciát követően Garda névre keresztelték az Országos Vízügyi Főigazgatóság mérőhajóját
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A 2030-ig szóló dokumentumot az Ex Ante Tanácsadó Iroda és a Mahart Passnave Kft. konzorciuma készítette, az egymillió eurós költség 85 százalékát az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszközéből (CEF), tizenöt százalékát pedig hazai forrásból finanszírozták. Sztilkovics Szávó elmondta, hogy a programban a stratégia mellett elkészült a komáromi kikötő megvalósíthatósági tanulmánya és húsz kikötőfejlesztési esettanulmány.

A projektek közül több is beadható jövő év elején az Európai Uniónak támogatási pályázat keretében.

Barna-Lázár Zoltán, az Ex Ante Kft. ügyvezetője, a konzorcium képviselője kiemelte, a stratégia öt prioritási területen jelölt meg fejlesztési célokat: köztük az áruforgalom egy részének vízi útra terelése, további kereslet generálása a vízi áruszállítási és kikötői ágazat számára célzott gazdaságfejlesztési és ipartelepítési intézkedések révén, finanszírozási rendszer kialakítása az ágazat fejlesztésére, a humánerőforrás fejlesztése a 21. század kihívásainak megfelelő képzési és foglalkoztatási intézkedésekkel és fenntartható szabályozási környezet kialakítása. A stratégia tervezetében kategóriába sorolták az országos, a regionális és az üzemi kikötőket. Javasolták a kikötők elérhetőségének javítását, többek között vasúti és közúti kapcsolat kialakításával.

A Mahart közleménye szerint a stratégia környezeti vizsgálata még folyamatban van, amelynek megállapításai még befolyásolhatják a végleges tartalmat. A konferencia kísérőrendezvényén Garda névre keresztelték az Országos Vízügyi Főigazgatóság számára ugyancsak CEF-forrásból beszerzett mérőhajót, amelynek elsődleges feladata a Duna medrének mérése. A többsugaras fejjel ellátott mérőhajó alkalmas arra, hogy teljes mederképet adjon.

Kapcsolódó írásaink