Gazdaság

Nagy erőt képviselnek a termelői szervezetek

Az Európai Unióban Franciaországban, Németországban és Spanyolországban működik a legtöbb ilyen csoportosulás

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint a termelői szerveződések a gazdálkodók számára fontos eszközök – olvasható a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Fruitweb) honlapján. A dokumentum szerint a termelői szervezeti formában való működés az élelmiszerlánc más szereplői számára is előnyöket biztosít, emellett a helyi közösségekre is jótékony hatással vannak.

Nagy erőt képviselnek  a termelői szervezetek
A társulások több mint fele a zöldség–gyümölcs ágazatban tevékenykedik
Fotó: MH

Ha a termelői szervezetet „bármilyen mezőgazdasági termelők jogi személyiségen alapuló, azon keresztül történő együttműködésének” tekintjük, akkor az Európai Unióban több, mint 42 000 termelői szervezet működik – szerepel az Európai Bizottság által készíttetett és nemrég publikált Legjobb módszerek termelői szervezetek megalakításához, működtetéséhez és támogatásához című tanulmányában. A dokumentumról Hunyadi István, a Fruitweb szakmai igazgatója készített összegzést, amelyet a Fruitweb honlapján tett közzé. Ennek alapján kiderült, az Euró­pai Unió tisztában van a termelői szerveződések speciális szerepével, ezért ad lehetőséget arra, hogy a szervezetek a székhelyük szerinti tagállamtól nemzeti elismerést kérjenek. Fontos adat, hogy 2017 közepén az Európai Unió területén 3505 elismeréssel rendelkező termelői szervezet és társulás működött.

A tanulmányból kiolvasható az is, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban működik a legtöbb termelői szervezet és ezek társulásai. Szám szerint Franciaországban 759, Németországban 658, Spanyolországban 588 elismeréssel rendelkező ilyen társulás végzi a munkáját. Ezek együttesen az Európai Unió összes tagállami elismeréssel rendelkező szerveződéseinek mintegy hatvan százalékát teszik ki. Ha pedig a különböző szektorokat nézzük, ezeknek a szervezeteknek több mint fele a zöldség-gyümölcs ágazatban tevékenykedik.

Minden ágazatban a fő elem a termelés tervezése, a kereslethez való alkalmazkodás, a termékek koncentrációja és a termékek piacra jutásának segítése. Fontos azt is tudni, hogy sok elismeréssel nem rendelkező termelői szervezet ugyanúgy működik, mint az elismeréssel rendelkezők. Ezért mindkét működési forma gazdasági, technikai, közösségi vagy emberi előnyöket hozhat a tagság számára.

Ezek a szervezetek nagyobb piaci erőt képviselhetnek, jobb alkupozíciót vívhatnak ki maguknak az élelmiszerlánc többi szereplőjével folytatott tárgyalások során.

A fizetési garanciák, a pénzügyi biztonság és a beruházások költségeinek megosztása révén mérsékelhetik a tagokra háruló gazdasági kockázatokat és költségeket.

A termelői szervezetek azáltal, hogy a termeléshez, tároláshoz vagy feldolgozáshoz szükséges infrastruktúrát biztosítják, értéket adnak a tagok üzleti tevékenységéhez, ezáltal is ösztönözve a tagságot. A termelői szerveződések többféle jogi formában működhetnek, függetlenül attól, hogy elismeréssel rendelkeznek vagy sem. A tanulmány szerint a leggyakoribb a mezőgazdasági szövetkezet.

A tanulmány feltárta a termelői szervezetekhez történő csatlakozás bizonyos gátjait is. Ilyen például az, hogy a gazdálkodók félnek a vállalkozói szabadság elvesztésétől. Sokan nincsenek tisztában a termelői együttműködés előnyeivel sem, csak a szervezet létrehozásának és működtetésének költségeit látják maguk előtt.

Összességében véve a tanulmány megállapításai azt mutatják, hogy mind a külső, mind a belső tényezőket figyelembe kell venni akkor, ha azt vizsgáljuk, mi járul hozzá egy termelői szervezet sikeréhez vagy kudarcához. Az egyik megállapítás szerint a legfontosabb belső tényező, hogy tagállami szinten van-e a mezőgazdasági együttműködésnek már jól bevált hagyománya vagy sem. A külső tényezők szempontjából a legfontosabb, hogy a termelői szervezet képes legyen működni és versenyezni jelenlegi globalizált világunkban.