Gazdaság

Egyre jobban csökken a lakosság öngondoskodási hajlandósága

Milliárdok a párnacihákban

Az OTP öngondoskodási index értéke a 2016-os csúcs óta folyamatosan csökken, az idén harmincnégyre esett, így elmondható, hogy csökken a lakosság öngondoskodási hajlandósága – húzta alá Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese tegnap Budapesten, a pénzintézet sajtótájékoztatóján.

Az OTP felmérése tizennyolc és hetvenévesek között ezerötszáz fő megkérdezésével készül, országos reprezentatív minta alapján. Az index százpontos skálán mutatja a megkérdezettek megtakarítási hajlandóságát. A vezérigazgató-helyettes elmondta: a megkérdezettek negyvenöt százaléka legalább időnként otthon tartja a megtakarítását. Az eredményeket alátámasztja a jegybank is, ugyanis több mint hatezermilliárd forint a forgalomban lévő készpénzállomány, ebből mintegy négyezerkilencszázmilliárd forint a háztartásoknál van. Ez az összeg mintegy negyede a háztartások által betétben és értékpapírban tartott mintegy huszonkétezermilliárd forintnyi megtakarításnak. A megtakarításaikat otthonukban tartók 89 százaléka azért nem fekteti be pénzét, hogy az kéznél legyen, ha bármilyen váratlan esemény következne be.