Gazdaság

Többen mentek el Budapestről tavaly, mint ahányan beköltöztek

Míg Budapestről több ezren elköltöztek, addig Pest megye lakossága növekedett – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások tavalyi mérlegét.

Többen mentek el Budapestről tavaly, mint ahányan beköltöztek
A legtöbb ember Budapestről költözött el, ahonnan közel hatezerrel többen mentek el, mint mint ahányan éreztek
Fotó: MH

A vg.hu által közölt összegzés szerint Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: „Érdekes, hogy a budapesti mérleg negatív, azaz a fővárosból többen mentek el, mint ahányan érkeztek állandó lakosnak. Pest megye viszont kiemelkedően népszerű lett”.

A szakember hozzátette: „a hivatalos statisztikákban szereplő belföldi vándorlások nagy szerepet játszanak egy-egy térség, város lakáspiacán, mert alapvetően befolyásolják a keresletet. Az is látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlettebb régiók vonzóbbak a költözések, azaz a vándorlások szempontjából.”

Az ingatlan.com elemzése szerint az állandó lakók száma Pest megyében 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren hagyták el a megyét. A lakosság növekedését tekintve Győr-Moson-Sopron a második, Fejér megye pedig a harmadik helyen áll - az előbbi 2405, az utóbbi 1481 fővel gyarapodott. A legtöbb ember Budapestről költözött el, ahonnan közel hatezerrel többen mentek el, mint mint ahányan éreztek. A megyék közül Szabolcs és Borsod rendelkezik legnagyobb mínusszal, több mint 3-3 ezerrel többen mentek el.

Az elemzés a a főváros kerületei közötti költözésekkel kapcsolatban is érdekességeket mutat: Budapesten belül több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet, az elköltözők és odaköltözők mérlege alapján a XI. kerületbe érkeztek a legtöbben, kilencszázan.

Ezt követi a XVIII. és a XVII. kerület, amik 723, illetve 678 fővel gyarapodtak. A legtöbben a belső kerületekből költöztek el állandó jelleggel, a VII. kerület lakossága több mint 1000, a VIII. kerületé több mint 800, a VI. kerületé pedig több mint 600 fővel csökkent - írja a vg.hu.

Balogh László úgy véli, hogy a kerületek eredménye jól látszik a lakáspiacon is, ugyanis a használt lakások és házak átlagos négyzetméterára idén október közepén a XI. kerületben 830 ezer forint volt. A XVIII. kerületieké 532 ezer forint, míg a XVII. kerületben 581 ezer forint volt az átlagár, ami alapján a két utóbbi a legolcsóbb fővárosi kerületek közé tartozik.

A szakértő kiemelte, hogy az elköltözések fő oka a magas ingatlanárak: a leginkább csökkenő népességű VI. kerületben jelenleg 947 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár, a VII. kerületben pedig 808 ezer forintot kérnek a tulajdonosok négyzetméterenként.

Kapcsolódó írásaink