Gazdaság

Ne vigyük haza a munkát, vigyük munkába a családot

Egy otthonos iroda közösséget kovácsol, növeli a hatékonyságot, valamint a kreativitást

Alkalmazkodva a mai trendekhez Az Év Irodája díj részeként idéntőlmár a családbarát irodákat is különdíjban részesítik.

„Az Év Irodája verseny idén tízéves, ezen belül különdíjként alapítottuk a Családbarát Iroda kitüntetést, így mi is kíváncsian várjuk a jelentkezéseket” – mondta lapunknak Fodor Dániel, a verseny főszervezője. A nyerteseket építészekből, ergonómiai szakértőkből, dizájnerekből, egyetemei docensekből álló nyolctagú szakmai zsűri választja ki, olyan szempontok alapján, mint például hogy vannak-e az irodában olyan terek kialakítva, ahová adott esetben az anyuka elvonulhat a gyermekével. Ilyen a babaszoba vagy relaxáló szoba.

Fontos szempont továbbá, hogy van-e belsős óvoda vagy egy olyan terem, ahová a gyerekeket nap közben gond nélkül be lehet vinni. Emellett van-e egy elkülönített hely, ahol a szülő úgy tud dolgozni, hogy mellette van a gyermeke. Ez közösséget kovácsol, segíti a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartását, és a gyermekeknek is élményt nyújt. A verseny fontos célja, hogy felhívják a vállalatok figyelmét, hogy azokra a munkavállalókra is fókuszáljanak, akik éppen most állnak ismét munkába, és könnyebbé kell tenni számukra a visszailleszkedést. Fodor Dániel elmondta: a nevezés nemrégiben indult, november 30-ig várják a pályázatokat. Az elmúlt évek tapasztalata alapján száz-százötven résztvevőre számítanak. A főszervező hangsúlyozta, nagyon nyitottak a vállalkozások, már olyan visszajelzések is érkeztek, hogy az egész irodaházat családbaráttá alakítanák. Ez nem meglepő, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a munkavállalóknak is nagyon fontos szempont. Hazánkban sokkal több olyan vállalat van, ahol a vezetésben érvényesülnek családbarát és humánus megfontolások, mint ahány szervezetnél ezt tudatosítják. Sokszor nagyvállalatoknál is találkoznak azzal, hogy ezek az elemek nincsenek rendszerbe foglalva, hagyományalapúan vannak jelen a szervezet életében.

Kapcsolódó írásaink