Gazdaság
Magyar cég indít oktatási programot a vízválság megelőzése érdekében

A jövőre induló program első lépéseként egy mintaprojekt valósul meg, amelybe 250 10-14 év közötti ghánai gyermeket vonnak be, hogy megtanítsák nekik a víz tudatos felhasználását. A magyar cég fiatal ghánai vízipari szakemberek magyarországi továbbképzését is támogatja.
Az oktatási program részleteiről szóló együttműködési megállapodást a Budapesti Víz Világtalálkozón írta alá Horváth Bálint, a Pureco Kft. ügyvezetője és Joseph Siaw Agyepong, a ghánai Jospong Group of Companies vezérigazgatója. Az egyebek mellett hulladékgazdálkodással is foglalkozó afrikai vállalat, valamint konzorciumi formában a Pureco Kft. és az Unit Nemzetközi Építő Kft. közösen épít Kumasiban egy szennyvíztisztító telepet. A beruházás részeként vállalta a Pureco Kft. az oktatási program elindítását.
A közlemény szerint a 10 millió euró értékű beruházás építkezési munkálatai már elkezdődtek, 2020 második felében lesz a próbaüzem. A szennyvíztisztító javítani fogja a városban élő 2,5 millió ember személyes és környezeti higiéniai feltételeit, ezen felül pedig a felszíni és a felszín alatti vizek szennyeződését, valamint a szennyezett ivóvíz okozta megbetegedések számát is csökkenti - ismertetik a közleményben. A probléma súlyát mutatja, hogy jelenleg csak a vérhas miatt naponta ötszáz öt éven aluli gyerek hal meg Fekete-Afrikában - teszik hozzá.
A Pureco Kft. 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalkozás, amely már 10 éve van a piacon. Fő profilja a csapadék- és szennyvízkezelés, az ivóvíztisztítás, környezeti kármentesítés. A Pureco Kft. Európán kívül az arab országokban és Ázsiában is jelen van. A cég Ghánában további két szennyvíztisztító telepet épít majd.
Magyar fejlesztésű talajkondícionáló készítményt mutattak be
A folyadékot a talaj felszínére permetezik, ahol a cseppek a talajból távozó vízpára egy részét magukhoz vonzzák és visszalakítják vízzé - mondta Vattay Richárd, a Water&Soil Kft. igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán, hangsúlyozva, hogy a termék a párolgási veszteséget csökkenti.
A magyarországi klimatikus viszonyok között a párolgási veszteség meghaladja a talajba bekerülő vízmennyiség több mint 40 százalékát, az észak-afrikai országokban 60 százalék fölötti ez az érték - ismertette.
Hozzátette, hogy a most bemutatott talajkondícionáló készítménnyel az öntözés nélküli mezőgazdaságban 10-30 százalékos termésnövekedést lehet elérni, az öntözéses gazdálkodásban pedig az öntözővíz akár 30-50 százalékát meg lehet takarítani.