Gazdaság
„Magyarország legyen erős innovátor ország”

Hozzátette, jelenleg az Európai Bizottság innovációs indexe alapján a tagországok között Magyarország a 23. helyen szerepel, ezzel a mérsékelt innovátor országok közé tartozik.
A konferencia megnyitóján elhangzott beszédében Gulyás Tibor rámutatott arra, a fejlődéshez növelni kell az állami hozzájárulást a kutatás-fejlesztés-innováció területén, és elmondta, hogy jövőre a költségvetési forrás 25 százalékkal, 32 milliárd forinttal lesz több az ideinél.
A kormány célja, hogy 2020-ig a kutatás-fejlesztési és innovációs források érjék el a GDP 1,8 százalékát, most ez a mutató 1,5 százalékot tesz ki - tette hozzá.
Gulyás Tibor ismertette, hogy a kormány átalakítja a kutatás-fejlesztési-innovációs rendszert. Az átalakítási folyamat a kutatás-fejlesztési-innovációs törvény elfogadásával zárulhat az év végén.
Jövő év januárban megkezdi munkáját a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelynek első napirendjei között szerepel a készülő új kutatás-fejlesztési-innovációs stratégia megvitatása - mondta a helyettes államtitkár.
Szólt arról, az innovációs területet erősíti, hogy a szaktárcához került a felsőoktatás, és kiépül az egyetemi innovációs ökoszisztéma. Ezt segíti az kompetencia központoknak szóló kutatási infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázati támogatás, és a tudományos innovációs parkok kiépítése. Az ipar 4.0 pályázaton több mint 2 milliárd forint forrás szerepel, amely az innovatív újraiparosítást, elsősorban az innovációs tevékenységet, és azok eredményeinek ipari alkalmazását segíti - mondta a helyettes államtitkár.
A magyar járműipar az elmúlt kilenc évben több mint megduplázta kibocsátását és ez idő alatt 34 százalékkal nőtt a szektorban foglalkoztatottak száma - mondta György László az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Hozzátette: az idén az első nyolc hónapban mintegy 12 százalékkal bővült a hazai járműipar, miközben Németországban zsugorodik az autóipar termelése.
Felhívta figyelmet arra, hogy Magyarországon az IMF tanulmánya szerint az ipar által előállított hozzáadott értékben a high-tech szektor aránya 70 százalékot képvisel, ezzel a mutatóval Dánia után a második helyen van a fejlett országok között.