Gazdaság
Stabil alapokon a hazai gazdaság
Az idei első féléves bővüléssel Magyarország az uniós tagállamok rangsorában a második helyen szerepel

Kiemelte, hogy a magyar gazdaság a második negyedévben 5,2 százalékkal nőtt, amellyel második helyen áll az uniós tagországok rangsorában.
Ezt a nemzetközi elemzők is egyre inkább elismerik, kedvező irányba módosítva a hazánkra vonatkozó gazdasági prognózisokat. Így már közel harminc százalékkal növekedett a magyar gazdaság 2010-hez képest, a bővülés dinamikája pedig stabil alapokon nyugszik. Az elért eredmények megvédéséhez az eddigi munkát folytatni kell – tette hozzá. Az Országgyűlésnek benyújtott tavalyi zárszámadásból nemcsak az derül ki, hogy az adócsökkentések és adókedvezmények több száz milliárd forintot hagytak a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál, hanem az is, hogy az öt százalék feletti gazdasági növekedésnek köszönhetően a tervezettnél alacsonyabb, 2,3 százalék lett a költségvetés hiánya, miközben az államadósság mutatója 70,2 százalékra mérséklődött – idézte fel Banai Péter Benő. Hozzátette: a foglalkoztattak létszáma tartósan meghaladja a 4,5 milliót, tíz százalék felett emelkednek a keresetek, az első félévi gazdasági bővüléssel pedig Magyarország az uniós tagállamok rangsorában a második helyen szerepel.