Gazdaság

Reális a büdzsé idei és jövő évi hiánycélja

A társasági adóbevétel a legkockázatosabb

Idén 4,5 százalék körüli növekedést vár a Költségvetési Tanács (KT) munkáját segítő elemzők többsége, jövőre a prognózisok alapján lassul a gazdasági bővülés üteme – ez derült ki a tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közösen rendezett konferenciáján tegnap Budapesten.

Kovács Árpád, a KT elnöke a távirati iroda beszámolója szerint elmondta: a KT évről évre azért rendezi meg ezeket a tanácskozásokat, hogy bemutassa a tudományos közösségnek, a közgazdász-társadalomnak: döntései megalapozásához kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét.

A tanácskozáson Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója elmondta: reális a költségvetésben az idei és a jövő évre kitűzött hiánycél. Ha 2020-ban a költségvetési tartalékokat teljesen felhasználják, akkor 1,4 százalék lehet a hiány,viszont ha nem költik el, akkor csupán 0,6 százalék lesz a deficit a bruttó hazai termékhez (GDP) mérten, mindkét esetben anticiklikusnak mondható a költségvetés. Baksay Gergely jelezte: a kormány által felvázolt adósságpálya reális, az államadósság GDP-hez mért aránya a következő időszakban tovább csökken, az MNB prognózisa szerint idén 67,3 százalék, 2020-ban 64 százalék körüli szintre mérséklődhet.

Simon József, az Állami Számvevőszék ellenőrzés-vezetője kiemelte: a büdzsé idei bevételeit tekintve a társaságiadó-bevétel a legkockázatosabb, várhatóan 80-100 milliárdforint elmaradás lesz ebből az adónemből a tervezetthez képest. Viszont ezt kompenzálják az áfa- és szja-bevételek. A büdzsé kiadásait nézve időarányos a teljesítés az év eddigi részében.

Kapcsolódó írásaink