Gazdaság

Védett a sertésállomány

A vaddisznókkal ellentétben a háziállatoknál nem terjed a járvány Magyarországon, ugyanis a telepek védelme érdekében rendkívül szigorú előírások vannak érvényben

Az egészségügyi és biztonsági előírások betartása miatt eddig sikerült elejét venni annak, hogy a tenyésztett sertéseknél terjedjen az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa.

Védett a sertésállomány
Valószínű, hogy emberi közvetítéssel érkezett a vírus a vadasparkba, mert az a hazai vaddisznókban az érintett területtől csak távol van jelen
Fotó: MH

Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol eddig sikerült távol tartani a háziállományt az afrikai sertéspestistől – nyilatkozta lapunknak Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hústerméktanács titkára azzal kapcsolatban, hogy a hét végén öt, a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületén talált vaddisznóból mutatták ki az afrikai sertéspestis vírusát.
Mint arról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) beszámolt, miután a Budakeszi Erdészet elkerített vadászterületéről több esetben is vaddisznók elhullását jelezték, az országos főállatorvos elrendelte a vaddisznótetemek fokozott keresését a területen és az ott kilőtt vadakból is mintákat vettek.

A Nébih laboratóriumába beérkező több tucat minta közül ötnél szombaton az ASP vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok. Ezért az országos főállatorvos elrendelte a vadaskert kerítéssel határolt részén a vaddisznóállomány felszámolását, és kijelölnek egy fertőzött, valamint azon belül a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet.
A Nébih szerint a fertőzés megjelenésének okára a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. Valószínűsítik, hogy emberi közvetítéssel érkezett a vírus a vadasparkba, mert az Magyarországon vaddisznókban az érintett területtől távol van csak jelen.

Mint azt Menczel Lászlóné közölte, minden olyan esetet súlyosnak kell értékelni, ami az állomány leölésével jár. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Nébih ugyanakkor megtette a szükséges intézkedéseket, és Magyarországon szigorú szabályok érvényesek annak érdekében, hogy a háziállat-állomány védve legyen. Rendkívül szigo­rúak ugyanis az előírások, ami vonatkozik például az elkerítésre, a fertőtlenítésre, vagy akár a környezet védelmére. Így például ha egy gépkocsi bemegy a telepre, kötelező a kerékfertőtlenítés, vagy a munkaruhacsere, ha valaki az egyik telepről megy át a másikra.

Kapcsolódó írásaink