Gazdaság
Hosszú hétvége előtt jár le a banki adategyeztetés határideje
Korábban több cég is tett már a tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatokat, de a törvény szerint a pénzforgalmi szolgáltatóknak most új adatokat kell rögzíteniük

Az augusztus végi felmérést követően azt mondhatjuk, hogy a lakossági ügyfelek közül mintegy félmillió bankszámla esetén nem történt még meg a kötelező banki adategyeztetés – válaszolta lapunk kérdésére a Magyar Bankszövetség. Mint írták, a szakértői vélemények szerint ezen számlák akár jelentős része lehet alvó – régóta nem használt, de le nem zárt – számla. Vállalati ügyfelek esetén százezer darab feletti a még nem azonosított ügyfélszámlák száma. Az MNB adatai szerint jelenleg a vállalati ügyfelek számára mintegy egymillió pénzforgalmi számlát vezetnek a bankok.
Az adategyeztetési kötelezettség a vállalati ügyfelek esetében általánosan kötelező. Korábban több cég is tett már a tényleges tulajdonosra vonatkozó nyilatkozatokat, azonban a törvény előírásai szerint a pénzforgalmi szolgáltatóknak most új, részletesebb adatokat kell rögzíteniük (például tulajdoni arányokat, tulajdonosi besorolást, minőséget), valamint a kiemelt közszereplői státuszról való nyilatkozattételt is meg kell valósítani.
Válaszukban kiemelték, hogy a lakossági ügyfelek esetében nem általános érvényű az azonosítási kötelezettség. Azokra vonatkozik, akik bankszámlájukat 2017 júniusa előtt nyitották és bankjuk még nem rendelkezik a személyazonosságukat és lakcímüket igazoló érvényes okmányaik másolatával, esetleg változás következett be személyi adataikban, illetve kiemelt közszereplőnek minősülnek. Az elmúlt hónapokban a bankok jellemzően több csatornán és több alkalommal is küldtek figyelemfelhívást az adatszolgáltatásban érintett ügyfeleiknek. A lakossági ügyfelek közül az cselekedjen, aki kapott erre vonatkozó értesítést bankjától.
A bankszövetség kiemelte, idén október 31. után a nem azonosított bankszámlák tulajdonosai sem fizikai, sem elektronikus környezetben nem tudnak majd tranzakciót végrehajtani. Kérdésünkre kifejtették, hogy sem bankfióki, sem ATM-készpénzfelvétel, sem bankkártyás fizetés vagy online vásárlás nem megvalósítható zárolt számla esetén. Amint az adategyeztetés megtörténik, a számla blokkolását feloldják, a bankszámlán lévő pénz természetesen nem vész el. Felhívták a figyelmet arra is, hogy október 31-e után egy hosszú hétvége következik, így aki még nem tette meg, érdemes mihamarabb cselekednie, hogy számláját továbbra is használhassa majd.
Bővül az ügyintézők létszáma
Az adategyeztetés során az adott pénzügyi intézmény lemásolja a fogyasztó lakcímét és személyazonosságát igazoló fényképes okmányokat, valamint elkéri az esetleg még hiányzó személyes adatait – írta tegnap kiadott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A gazdasági társaságoknál a cég nevében rendelkezésre jogosultak, illetve képviselők személyi és lakcímokmányát kell lemásolni, közölni kell a vállalkozás adószámát (ha nincs még nyilvántartva), és ki kell tölteni egy, a korábbinál részletesebb tényleges tulajdonosi nyilatkozatot. Az azonosítási kötelezettség a banki folyószámlával rendelkezők mellett a hazai székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkező önkéntes egészség- és nyugdíjpénztárak, befektetési szolgáltatók és életbiztosítók ügyfeleire is vonatkozik. Az MNB egyeztetései nyomán a legjelentősebb bankok bővített ügyintézői létszámmal végzik el az ügyfél-átvilágítást
a fölösleges várakozás elkerülése érdekében.
(DV)