Gazdaság
Megszenvedték a zöldségek a szárazságot
Több növényvédelmi probléma jelentkezett, mint egy évvel korábban, főleg baktérium és gomba okozta betegségek károsították a termesztett kultúrákat

Az év rendkívüli szárazsággal indult. Ez főleg a korán vetendő kultúráknál, mint a gyökérzöldségeknél, a hagymaféléknél vagy a zöldborsónál, megnehezítette a munkát – derült ki a Fruitveb legfrissebb jelentéséből. Az április végi csapadék jelentősen javított a talajok nedvességállapotán, május végére szinte az egész országban pótlásra került az addigi 150–200 mm hiányzó csapadékmennyiség. A május lényegesen hűvösebb volt, mint az elmúlt évben, ezért a növények döntő többsége nehezen indult fejlődésnek, viszont pár hűvösebb klímát kedvelő zöldségfaj kimondottan jól érezte magát, például a zöldborsó vagy a káposztafélék. Június-júliusban a sokéves átlaghoz képest valamivel több csapadék hullott, az eloszlás egyenletesnek volt mondható. Idén a tartós hőséggel járó időszakok korán, már nyár elején jelentkeztek, ez a legtöbb növénykultúrára negatívan hatott. Több növényvédelmi probléma jelentkezett, mint egy évvel korábban, főleg baktérium és gomba okozta betegségek okoztak kárt több termesztett kultúránál. Elmondható, hogy egy-egy fontosabb, szabadföldön termesztett zöldségfaj eddigi és várható eredményeit nagymértékben befolyásolták a szélsőséges időjárási körülmények.
Az ipari paradicsomnál nehezen indult a szezon, április végétől május végéig az esőzések feláztatták a talajokat, aminek következtében csúszott a palánták kiültetése. A szokatlanul hűvös május negatívan hatott a fejlődésre, ami a betakarítás idejét is eltolta. A megszokotthoz képest 7–10 nappal később, augusztus 15-én kezdődtek meg a betakarítási munkák. A betakarítás valószínűleg szeptember végén fejeződik be. A szélsőséges időjárás ellenére az állományok jók, az eddig betakarított táblákon a minőség és a mennyiség is jónak mondható. Nagy kérdés a betakarítás szempontjából, hogy milyen lesz az időjárás szeptember hátralévő időszakában. A tervezett 125-130 ezer tonna betakarított mennyiségre reális esély van.
Mindhárom fontos paprikafajtánál (tv, hegyes erős, kápia) a piac szinte mindig keresleti volt, kivéve az augusztus hónapot. Idén várhatóan 180-185 ezer tonna étkezési paprikát takarítanak be az üvegházi és fóliás termelést folytató kertészek. Kisebb növényvédelmi problémák idén is jelentkeztek. Május és június folyamán erős levéltetű-fertőzés alakult ki, júliusban és augusztusban a tripsz jelentett gondot a termesztőknek. Augusztus közepétől a bagolylepkelárvák és a poloskák keserítik a hajtató kertészek életét. A feldolgozóipar részére idén kevesebb csemegekukorica került főnövényként elvetésre, mint tavaly. Ez annak ellenére történt így, hogy a tavalyi kisebb termés erre az évre jó piaci lehetőségeket körvonalazott.A fokhagyma betakarítása mostanra megtörtént. A legtöbb termelő átlagos évet tudhat maga mögött, az előzetes becslések szerint 6-7 t/ha átlagos hozammal. A vöröshagymát termelők a tavalyinál mindenképpen jobb évre, összességében véve azonban csak egy átlagos szezonra számíthatnak. A betakarítás a vége felé közeledik.