Gazdaság
Két számjegyű növekedés lehet a felhőszolgáltatások piacán
A munkaerőhiány a magyarországi szoftverpiacot is befolyásolja

Mint elmondta, a legnagyobb növekedés a felhőszolgáltatásoknál valósult meg, de erőteljes a kis- és közepes vállalatok (kkv) részarányának a növekedése. Az SAP legjelentősebb ügyfelei ugyan a versenyszférában a nagyvállaltok, és néhány állami cég, mint például a Magyar Posta, viszont éves szinten hatvan-nyolcvan kkv csatlakozik az ügyfélkörhöz. Ennek okaként említette meg a cégvezető, hogy a hazai kkv-k a kormány célkitűzésével összhangban szeretnék erősíteni exportpiacaikat, ehhez viszont korszerű informatikai rendszerek szükségesek, másrészt a munkaerőhiány a szoftverigényekre is hatással van. Tovább erősödik ugyanis a felhőalapú technológiák iránti igény a munkahelyeken. Az IDC piackutató szerint tavaly 38 százalékkal, 77 milliárd forintra nőtt a felhőszolgáltatások piaca az országban, és idén is két számjegyű növekedés várható.
Jelentős projekteket zártak a pénzügyi, a kereskedelmi, a felsőoktatási szektorokban. Példaként említette, hogy 15 hazai felsőoktatási intézményben működik már integrált, SAP technológián alapuló informatikai rendszer az intézményirányítási, a gazdálkodási, a kontrolling, az emberi erőforrás területén. Lapunk kérdésére elmondta, hogy a felsőoktatási intézményekben így egyszerűbb és olcsóbb lett az ügyintézés.