Gazdaság

Az időarányosnál jóval kisebb a január-augusztusi költségvetési hiány

Augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 158,0 milliárd forint volt, így a deficit az év első nyolc hónapjában 510,8 milliárd forintot, az éves terv 51,2 százalékát tette ki  - jelentette be előzetes adatai alapján hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).

Az időarányosnál jóval kisebb a január-augusztusi költségvetési hiány
Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető
Fotó: MH

Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető - szögezte le a minisztérium közleménye.

Az államháztartás központi alrendszerén belül az év első nyolc hónapjában a központi költségvetés hiánya 589,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 81,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,3 milliárd forintos deficittel zártak.

A költségvetési bevételek között augusztus végéig általános forgalmi adóból az éves előirányzat 67,7 százaléka, személyi jövedelemadóból 67,0 százaléka,  míg szociális hozzájárulási adóból és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékokból 65,8 százaléka teljesült.

A kiadási oldalon folytatódott az uniós támogatások megelőlegezése: az év első nyolc hónapjában teljesült 952,5 milliárd forint uniós kiadással szemben az utófinanszírozás alapján eddig 467,3 milliárd forint bevételt könyvelhetett el a nemzeti büdzsé. A különbség megegyezik az első nyolc havi deficit 95 százalékával.
 

Másrészt belföldi forrás biztosítja többek között a lakosság életkörülményeinek javítását célzó Modern városok program és a Magyar falu program megvalósítását, az ország számos részén a közút- és vasúthálózat felújítását, illetve ösztönzi a vállalkozások termelékenységének növelését szolgáló beruházásokat - sorolta közleményében a minisztérium.  A gyermekvállalás népszerűsítése és a gyermeknevelés támogatása érdekében júliustól elindult a Családvédelmi akcióterv legtöbb eleme, míg az iskolakezdésre tekintettel a szeptemberi családtámogatásokat - többek között a családi pótlékot - már augusztusban megkaphatták az érintettek, ami 30,7 milliárd forint előrehozott kiadást jelentett.

Az első nyolc havi hiány időarányosan összhangban van a bevételek és kiadások elkövetkezendő hónapokra várható  alakulásával, amit megalapoznak az elmúlt időszak gazdasági folyamatai, illetve korábban meghozott kormányzati intézkedések - különösen a 2016-ban megkötött bérmegállapodás és a Gazdaságvédelmi akcióterv elindult elemei. Ezek hozzájárulnak a költségvetés stabilitásának fenntartásához, valamint a kormány társadalompolitikai céljainak eléréséhez - olvasható a PM közleményében.

Azon túl, hogy a foglalkoztatottak létszáma hónapok óta meghaladja a 4,5 millió főt, amire a rendszerváltás óta nem volt példa, a keresetek szintén kétszámjegyű emelkedést mutatnak. Ennek nyomán a bérből és munkából élők egyre több pénzt vihetnek haza, az adócsökkentéseknek és adókedvezményeknek köszönhetően pedig még tovább javul a családok anyagi helyzete - írta a Pénzügyminisztérium.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom