Gazdaság
Fontos szerep jut az innovációnak
Palkovics László: Az alacsony hatékonyságú felsőoktatási rendszer átalakítása során sikerült az autonómia megerősítése mellett stabilizálni az intézmények gazdálkodását

Magyarország jelenének és jövőjének sikerében minden eddiginél fontosabb szerep jut a kutatásoknak és az innovációnak – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden. Palkovics László a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén azt mondta, a 21. században tapasztalható minden eddigieknél gyorsabb fejlődés különösen az ipar és a technológia területén teremt új kihívásokat. A kormány elkötelezett az iránt, hogy az ország kellő módon és időben felkészüljön a jövőre. Míg 2010-ben a segélyalapú társadalom helyett a munkaalapú társadalom kialakítását tűzte ki célul, ennek eredményeként ma 800 ezerrel többen dolgoznak, a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 milliót, a munkanélküliség pedig 3,5 százalék alá csökkent, ami a legkedvezőbb adat a rendszerváltás óta – hangsúlyozta a miniszter.
A gazdasági eredmények tették lehetővé a felsőoktatási rendszer megerősítését. A megörökölt alacsony hatékonyságú, a munkaerőpiaci igényektől eltávolodó felsőoktatási rendszer átalakítása során sikerült az autonómia megerősítése mellett stabilizálni az intézmények gazdálkodását. Jelenleg a feladat az oktatási és kutatási minőség további javítása, a tudományegyetemek nemzetközi versenyképességének erősítése – mondta a miniszter. Az SZTE 2017 és 2021 között hatvanmilliárd forintos támogatásból csaknem száz kutatási, fejlesztési és innovációs célú projektet kezdett meg – emlékeztetett Palkovics László, kiemelve ezek közül a szegedi science park kialakítását.
A park nyolcvanhektáros területéből húszat az egyetem hasznosít, ennek költségeit a kormány vállalja, ahogy a fennmaradó rész infrastruktúrájának kialakítását is. Az egykori szovjet laktanya területén már megtörtént a lőszermentesítés, a tereprendezés, jelenleg folyik az épületek tervezése, a külső infrastruktúra megteremtése azonban az önkormányzat feladata, ezt a munkát fel kell gyorsítani – mondta Palkovics László. Szólt arról is, hogy a kormány az elmúlt időszakban nyolcszázöt szegedi projektet támogatott, több mint százharmincmilliárd forinttal. Az önkormányzatnak is fontos szerepe van abban, hogy dinamikusan fejlődő gazdasági, társadalmi közeget biztosítson a tudományos és üzleti szféra szereplői számára – hangsúlyozta a politikus.
Rovó László rektor elmondta: az új tanévben mintegy hétezer-hétszáz elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait az SZTE-n, ezzel Magyarország egyik legjobb felsőoktatási intézménye jelentősen növelni tudta hallgatói létszámát. Hangsúlyozta, a hallgatók közül senkit nem ér majd csalódás, kiváló, nemzetközi szinten is jegyzett oktatóktól tudják majd elsajátítani az elméleti és gyakorlati ismereteket. Az egyetemen kormányzati és uniós támogatásoknak köszönhetően nagy volumenű beruházások indultak el: fejlesztik az oktatás infrastrukturális hátterét, folyik a tananyagok folyamatos megújítása, kihasználva a digitális technológia nyújtotta lehetőségeket, alkalmazva a legkorszerűbb távoktatási megoldásokat. Az új tanévben az SZTE – a munkaerőpiaci igényekre reagálva – ötven partnerrel összefogva indított duális képzést – mondta a rektor.
Magas jövedelem, jó szakmai karrier
A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék – jelentette ki tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén. Kiemelte: hazánkban a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók. Szilvássy Zoltán, a DE rektora elmondta, hogy az idén több mint tízezren jelentkeztek az intézménybe, 9500-an már be is iratkoztak. Az általános és pótfelvételi eljárásban 8027, az angol nyelvű képzésekre 2007 hallgatót vettek fel. (ZD)