Gazdaság
Erősödő jegybanki felügyelet
Hangsúlyos szerepet kap az információs technológia fejlődésével kapcsolatos kihívásokra való felkészülés és a pénzügyi tudatosság erősítése, sok a hosszú lejáratú jelzáloghitel
A pénzpiacokon változatlanul a háztartási jelzáloghitelek kamatkockázata jelent kihívást. Bár tavaly decemberre a minősített új lakáshitel-kihelyezések aránya hatvan százalék fölé emelkedett, és az új hitelek 97 százalékának a kamatát egy évnél hosszabb időre rögzítik az ügyfelek, a teljes jelzáloghitel-állomány hatvan százaléka továbbra is változó kamatozású – közölte tegnap sajtótájékoztatón Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója. Elmondta: a jegybank fogyasztóvédelmi jelentésének célja a közvélemény és a pénzügyi rendszer intézményeinek tájékoztatása. A felügyeletben mind hangsúlyosabb szerepet kap az információs technológia fejlődésével kapcsolatos kihívásokra való felkészülés, illetve az ügyfelek pénzügyi kultúrájának a fejlesztése. Az MNB tavaly összességében mintegy 250 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és 137 figyelmeztetés révén jelezte kifogásait az általa felügyelt pénzügyi intézményeknek.
Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató a jelzáloghitelekkel kapcsolatban elmondta, hogy különös figyelmet érdemelnek a devizahitelek. Itt növeli a kockázatot, hogy az állomány több mint hatvan százalékánál tíz évnél hosszabb a hátralevő futamidő. Az ügyfelek ebben az esetben levelet kapnak, milyen kockázata van a változó kamatozásnak. A pénzügyi intézményeknél levő késedelmes jelzáloghitel-szerődések száma kétharmadára (164 ezerről 109 ezerre esett) az elmúlt öt évben. Továbbra is probléma a teljeshiteldíj-mutató (thm) kiszámítása, feltüntetésének módja és a reprezentatív példa bemutatásának hiánya. Elmondta azt is, hogy a lakásbiztosításoknál a piaci verseny további erősítése szükséges. A nyugdíjpénztáraknál az MNB a pénztártagok díjterhelésére pontosabb díjterhelési mutatót dolgozott ki a hatékonyabb tájékoztatás érdekében. A tőkepiaci tapasztalatok azt mutatják, hogy a szektor magas kockázata ellenére csökken az MNB-hez beérkezett kérelmek száma. Sólyom Balázs Máté vezető fogyasztóvédelmi szakértő a pénzügyi tudatosság fejlesztését emelte ki. Tavaly közel 21 ezer ügyfél kapott díjmentes, független segítséget a megyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat munkatársaitól.