Gazdaság
Budapest a legélhetőbb kelet-európai város

A brit hetilap minden évben közzéteszi a világ városainak 100-as toplistáját, amely az élhetőséget tartja a leginkább szem előtt. Ahogyan tavaly, úgy idén is Bécs lett az első a listán, Budapest viszont meggyőző fölénnyel minősült a kelet-európai régió legélhetőbb városának.
A listát nem a The Economist állítja össze, hanem az Intelligence Unit nevű cég, amelynek munkatársai egy 30 pontból álló szempontrendszer alapján dolgoznak. A szempontok között van többek között a stabilitás, az egészségügy és a kultúra helyzete, a környezet, az oktatás és az infrastruktúra állapota is.
Bécs az elérhető 100 pontból 99.1-et húzott be, így az idén is megkapta a világ legélhetőbb városa címet. A második Melbourne, a harmadik pedig Sydney lett. Az első 10 között még egy európai város kapott helyet: Koppenhága lett a 9. a listán.
Budapest viszont valamivel több, mint 90 pontot szerzett, így lett (fölényes előnnyel) a kelet-európai mezőny legjobbja. Prága és Moszkva ugyan a régió legnépszerűbb utazási célpontjának számítanak, mégis, élhetőség szempontjából bőven elmaradnak a magyar főváros mögött.