Gazdaság
Az ipartestületek helyet kérnek a kisiparnak a kormánystratégiában
Hozzátette: az illetékes szaktárcával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott tárgyalásokon erre nyitottságot tapasztaltak, az érdekképviselet élni kíván a felajánlott rendszeres konzultációs lehetőséggel.
Az ünnepségen Németh László elmondta, a magyar kisipar büszke munkájára, múltjára és hisz a jövőjében, a következő évtizedekben is szükség lesz a kétkezi munkára, még akkor is, ha annak a formája változni fog.
Juhos János, az Iposz alelnöke arra hívta fel a figyelmet, a kisiparban is tudásberuházásra van szükség, fontos, hogy az iparosok is képezzék magukat, illetve vegyenek részt a tanulók gyakorlati képzésében. Szerinte az általános iskolások körében minél előbb fel kell mérni a tanulók kompetenciáját, hogy időben lehessen segíteni a szakmaválasztásban.
Az ünnepségen együttműködési megállapodást írt alá Németh László és az Iposz elnöke és Markos Tibor, a Takarék Lízing Zrt. vezérigazgatója.
A Magyar Kézművesség Napján a kézműipar hagyományainak megőrzése érdekében végzett munkáért az ipartestület kitüntetéseit adták át iparosoknak és újságíróknak, köztük a közmédia munkatársainak.