Gazdaság
Nő a méhészet versenyképessége
Az ágazat 2010 óta több mint tízmilliárd forint, ötven-ötven százalékban magyar és uniós finanszírozású támogatásban részesült a magyar méhészeti nemzeti programban

A magyar méhészeti nemzeti program, a mézfogyasztást ösztönző kampányok és az idén meghirdetett beporzók éve egyaránt az ágazat versenyképességének és a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését szolgálják – mondta Nagy István agrárminiszter tegnap a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón Budapesten. A távirati iroda tudósításából kiderült, hogy a hatékonyság növelése érdekében az agrártárca hatszázmillió forintot különített el, amely az 1,2 millió méhcsaláddal rendelkező majdnem húszezer méhész számára nyújt segítséget, méhcsaládonként ötszáz forintos jövedelempótló támogatással.
Emlékeztetett, az Európai Parlament tavaly márciusban elfogadta a magyar mézjelentést, amely részletesen taglalja a méhészeti ágazat előtt álló kilátásokat, továbbá felhívja az uniós tagállamok figyelmét arra, hogy fordítsanak több forrást a méhek védelmére, a mézhamisítás elleni harcra és a termelők támogatására. Az ágazat 2010 óta több mint tízmilliárd forint, ötven-ötven százalékban magyar és uniós finanszírozású támogatásban részesült a magyar méhészeti nemzeti programban. Az Európai Unió által elfogadott új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint húszszázalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, csaknem hatmilliárd forint együttes hazai és uniós forráskerettel. A minőségi garancia és a modern kiskereskedelmi kiszerelés révén a magyar méz az európai piacokon is megállja a helyét. Magyarországon 2010 óta az évi negyven dekagrammról egy kilogrammra emelkedett a fejenkénti mézfogyasztás, amelynek ösztönzése és népszerűsítése a jövőben is fontos, és ezt támogatja a friss kiadvány is – fűzte hozzá a miniszter.
Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a méhészeti programra 36 millió euró áll rendelkezésre európai szinten. A mézjelentésben 54 millió eurót javasolt a képviselő, az Európai Bizottság pedig hatvanmillió eurót irányzott elő a következő hétéves ciklusban – tette hozzá.
Fekete József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület alelnöke aggályosnak nevezte azt a megállapodást, amelyet az EU dél-amerikai országokkal tervez aláírni a méz vámmentességéről. Az alelnök szerint a méz, amit behoznak, nem GMO-mentes, másrészt tovább csökkentheti a jelenleg nyomott árú magyar vegyesméz árát.