Gazdaság

Megnyílt az idei Farmer Expo

A debreceni rendezvényen Nagy István agrárminiszter komolyabb elismerést sürgetett a gazdáknak, és közölte, hogy százezer hektárral növelnék a jövőben az öntözhető területet

Alacsony kamatozású hitelt készít elő az Agrárminisztérium a gazdák számára a tervezett beruházásaik megvalósításához.

Megnyílt az idei Farmer Expo
Vissza a természethez: az eseményen a fiatal korosztály is megismerkedhetett többek között az állattartással és állattenyésztéssel
Fotó: Fotó: MTI/Czegledi Zsolt

Háromszáz kiállító részvételével megnyílt Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, a Farmer Expo tegnap Debrecenben. Az egyetem Böszörményi úti campusán rendezett kiállításon Nagy István agrárminiszter az öntözésfejlesztés szükségességéről beszélt, amelyet nem csak a gazdák, de minden magyar állampolgár érdekének nevezett. Bejelentette, tízéves lejáratú, rendkívül alacsony kamatozású hitelt készítenek elő a tervezett fejlesztések megvalósulásához addig is, amíg a következő európai uniós ciklus forrásaihoz hozzájutnak a gazdák. Mint azt a távirati iroda beszámolója szerint közölte, a tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival, és megjegyezte: az innováció megkerülhetetlen, muszáj fejleszteni, de nincs önmagában agrárválasz a problémákra, a tudomány összes kutatási eredményére szükség van. Nagy István jelezte: jelenleg 85 ezer hektár az öntözhető terület az országban, a ciklus végére ezt százezer hektárral szeretnék növelni, ami azonnal 20-25 milliárd forint termelési többletet eredményez.

Kitért a debreceni Civaqua-programra is. A több éve elkészült Civaqua biztosítaná a debreceni Nagyerdő és az erdős puszták vízutánpótlását. A terv Debrecen 21. századi létét, polgárai javát kell szolgálja. Bejelentette, a 2020–27-es
európai uniós időszak kiemelt projektjei között az első helyen szerepel a Civaqua-program támogatása.

Nagy István annak kapcsán, hogy a Farmer Expo megnyitóján felszentelték az új kenyeret, nagyobb elismerést sürgetett a gazdáknak. Azt mondta, a magyar gazdák nagyobb megbecsülésére, elismerésére van szükség azért, hogy mindennap ott van a kenyér az asztalon. Áder János köztársasági elnök videoüzenetben hívta fel a szakmai fórum résztvevőinek figyelmét
arra, hogy „az emberi civilizációt veszélyeztető kihívás egyik legfontosabb szereplője a mezőgazdaság”. A század kihívása, hogyan tudunk egyre kisebb termőterületen, egyre kevesebb vízzel, egyre több ember számára megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert előállítani. Kiemelte, szemlélet- és technológiaváltásra, innovációra, a korszerű öntözés feltételeinek megteremtésére, a megváltozott éghajlathoz alkalmazkodni tudó növények nemesítésére van szükség. A tanácskozáson bemutatták a portugáliai Alqueva duzzasztógát és Európa legnagyobb mesterséges tava mezőgazdaságra gyakorolt hatását. A kétszázötven négyzetkilométeres tó az „öntözés csodája” lett, s a korábbi sivatagos térségben ma narancs- és olívaligetek zöldellnek – mutatta be a projektet Rui Almeida, Portugália legnagyobb agrárkonzultációs cégének igazgatója. Szil­vássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a mezőgazdaság és a tudomány összefogásának fontosságát emelte ki. Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, bár az utóbbi öt évben jelentős iparfejlesztés történt a városban, nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy a cívisváros az ország egyik legjobb termőterületének centrumában helyezkedik el.
A négynapos debreceni Farmer Expón a termék- és állattenyésztési bemutatók mellett üzletember-találkozókat is tartanak – jelezte Vaszkó László vásárigazgató.

„A magyar táj szeretete bennünk él”

A nem mezőgazdasági célú hasonló beruházások hozzájárulnak a vidéken maradáshoz és közelebb hozzák az emberekhez a természetet, segítenek bemutatni az elfeledett értékeket – mondta Nagy István agrárminiszter a hortobágyi St. Hubert Vendégház tegnapi átadásán. Nagy István hangsúlyozta: a Hortobágy községben megépített vendégház legnagyobb értéke, hogy segít megismertetni a puszta természeti szépségeit. Aki elkötelezett híve lesz a természetnek, később tudatosan óvja, védi is a környezetét – mondta az eseményen a tárcavezető. A magyar táj szeretete bennünk él, de közös felelősség, hogy természeti értékeinkre az eddigieknél is jobban ráirányítsuk a figyelmet – hívta fel a figyelmet.
(ZD)

Kapcsolódó írásaink