Gazdaság
A klinikai halál állapotába került a reklámadó
A kormányzat abban bízott, hogy az Európai Bizottság éles kritikái az Európai Bíróság előtt alaptalanoknak bizonyulnak, a döntés júniusban megszületett, és hazánknak adott igazat
Az új rendelkezés ez év július elseje és 2022. december 31. közötti időszakra nulla százalékban rögzítette az adó mértékét mind a közzétevő, mind a megrendelő számára – derült ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló vállalat háttéranyagából, melyben kifejtik, hogy a reklámadótörvény továbbra is hatályos, mindössze néhány további kiegészítő rendelkezést szúrtak bele, melyek az év közi – 2019. július 24. – hatályba lépésük miatt rendezik a reklámközzétevők idei kötelezettségeit. A reklámadó mint adónem ezzel a „klinikai halál” állapotába került – írta lapunknak küldött közleményében H. Nagy Dániel, a cég adóigazgatója. Akik a szabályozást jól ismerik, hozzászoktak a reklámadó „innovatív” megoldásaihoz. Most azonban nem könnyű megállapítani, milyen megfontolásból választotta a jogalkotó ezt az utat, ahogyan az sem teljesen egyértelmű, a szabályokkal mi a pénzügyi kormányzat távlati célja – hívta fel a figyelmet. Az indoklás szerint a változás „összefüggésben van azzal, hogy az Európai Unió Törvényszéke – szemben az Európai Bizottság döntésével – a lengyel bolti kiskereskedelmi adóban az állami támogatások uniós jogával összeegyeztethetőnek tartotta az adónem sávosan progresszív mértékrendszerét, azaz azt a mértékrendszert, amely eredetileg a reklámadóban is alkalmazandó volt”.
Tehát a kormányzat abban bízott, hogy az Európai Bizottság éles kritikái, amelyek alapján már korábban át kellett alakítani a többkulcsos rendszert, az Európai Bíróság előtt alaptalanoknak bizonyulnak. Ez a várakozás időközben valóban beigazolódott. A döntés ugyanis júniusban megszületett, és a törvényszék mindenben a magyar kormánynak adott igazat. Ez alapján úgy tűnik, hogy a reklámadó eredeti progresszív adómértéke mégsem minősül szelektív állami támogatásnak – hangsúlyozta a szakértő.
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb, hogy az érintett magyar adóalanyok tisztában legyenek azzal, milyen további teendőik lehetnek 2019-ben. A reklámok közzétevőire speciális szabályok vonatkoznak – hangsúlyozták a háttérben. Alapesetben a reklám megrendelőjénél az adó alapja a reklámközzététel havi összesített ellenértékének 2,5 millió forintot meghaladó része. Csak azokat a reklámköltésekről szóló számlákat kellett figyelembe venni, amelyek kapcsán nem áll fenn valamelyik úgynevezett mentesülési feltétel. Ha például rendelkezésre állt a közzétevő nyilatkozata, miszerint a reklámadót ő fizeti meg, a megrendelő ezt a költséget kivehette saját reklámadóalapjából.
A legnagyobb probléma természetesen azokkal a közzétevőkkel volt, akik ilyen nyilatkozatot nem voltak hajlandók kiállítani. A törvényváltozás miatt a nyilatkozattételi kötelezettség a 2019. július 1-jétől 2022. december 31-éig tartó időszak adókötelezettségére azonban nem alkalmazható. A reklámközzétevőnek tehát nem kell nyilatkozatot adnia, vagyis a megrendelőnek sem keletkezik adókötelezettsége.
Mint írják, figyelemre méltó, hogy a hosszabb távú reklámszerződések esetén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Pénzügyminisztérium ezúttal milyen megengedően értelmezi a szabályokat. Nem ez az első alkalom ugyanis, hogy a megrendelőre vonatkozó adó mértéke változott (2015-ben húsz százalékról öt százalékra csökkent). Érdekes módon korábban egy szigorú álláspont élt, miszerint – mivel az adókötelezettség a reklám megrendelése okán keletkezik – a változást megelőzően megrendelt reklámközzétételekre még a régi, a magasabb adómérték vonatkozott akkor is, ha az adott reklámot már a változást követően publikálták.
Ezzel szemben a mostani változásnál kifejezetten az a hivatalos álláspont, hogy idén július 1-jétől 2022. december 31-éig sem adóbevallási, sem adófizetési kötelezettség nem keletkezik, és ez független a reklámközzétételről szóló szerződés megkötésének időpontjától.
A taotörvény 2019. július 1. és a 2022. december 31. közötti időszakra kizárja annak a törvényi rendelkezésnek a kötelező alkalmazását, amelyik az évi harmincmillió forint feletti reklámköltségeket nem elismert költségként nevesíti. Ez azt jelenti, hogy kizárólag az év első felében felmerült ilyen jellegű költségek esetén vizsgálandó, hogy a közzétevő nyilatkozata rendelkezésre áll-e.
