Gazdaság
Határon túli magyar üzleti összefogás
„A nemzetpolitika arra törekszik, hogy katalizátorszerepet betöltve olyan infrastruktúrát hozzon létre, amelyet a külhoni és az anyaországi magyarság élettel tud megtölteni”

A Kárpát-medencei térség gazdasági egységének megteremtésére, erősítésére tizennégy magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen megalapította a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamarát – jelentette be tegnap Parragh László, az MKIK elnöke Budapesten. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, az alakuló kamara fővédnöke hangsúlyozta, a nemzetpolitika arra törekszik, hogy katalizátorszerepet betöltve olyan infrastruktúrát hozzon létre, amelyet a külhoni és az anyaországi magyarság élettel tud megtölteni. Felidézte, a magyar kormány jelentős gazdaságfejlesztést indított el a Kárpát-medencében, és fontosnak tartja azt, hogy piaci viszonyok között, egyenlő partnerségi alapon is segítse a régió gazdaságfejlesztését – derült ki a távirati iroda tudósításából.
Parragh László elmondta, hogy az alapító okirat bejegyzését követően felkérik a magyar állami kereskedelemfejlesztési intézményeket és a Kárpát-medencében nagyobb érdekeltséggel rendelkező hazai cégeket a csatlakozásra. A kamara magyar székhellyel, magyar joghatály alatt működik majd, és elsősorban projektfinanszírozást tervez – mondta az MKIK elnöke, aki egyben az új kamara ügyvezető elnöki feladatait is ellátja.
Az országokról szólva megemlítette, hogy Szlovákiában jelenleg több mint 9800 magyar cég van jelen, Szlovénia Magyarország 19. kereskedelmi partnerországa volt 2017-ben, Szerbiával a 2017-ben a kétoldalú kereskedelmi forgalom 29,5 százalékkal nőtt, Horvátország hagyományos exportpartnere Magyarországnak. Románia évek óta a magyar export második legjelentősebb felvevő piaca Németország után, Ukrajnában 819 magyar érdekeltségű bejegyzett cég található múlt évi adatok alapján, az Ausztriában megtelepedett magyar cégek zöme leginkább a szolgáltató szektorban és az építőiparban van jelen.