Gazdaság

A munka nyáron sem szünetelhet

A magyarországi vállalkozások többsége leállás nélkül oldja meg a szabadságolásokat

A hazai vállalkozásokra nagyon ritkán jellemző az időszakos leállás. Ha mégis beiktatnak egy kis szünetet, az jellemzően maximum egy hétig tart, és többnyire az egész céget érinti.

Az természetes, hogy a munkavállalók szabadságra mennek, de mi a helyzet a cégekkel? A K&H kis-és középvállalkozások (kkv) bizalmi index kutatásából kiderül, az időszakos leállás jelenleg kevésbé elterjedt a hazai cégek körében, hiszen csak minden tizedik vállalkozás nyilatkozott úgy, hogy több évre visszamenőleg rendszeresen beiktat szünetet a cég működésébe. Ezzel szemben a túlnyomó többségnél még nem volt erre példa, sőt a jövőbeni tervek között sem szerepel, hogy valamilyen ok – például karbantartási munkálatok – miatt bizonyos időre leállna a cég.

A kutatás rávilágít arra is, hogy azon vállalkozásokra, amelyeknél volt már leállás, leginkább az jellemző, hogy olyankor az egész cég bezár. A leállások hossza jellemzően maximum egy hét, de a cégek egy része egy hónapos szünetet is beiktat. Ha megnézzük az egyes hónapokat, az látszik, hogy elsősorban júliusban és augusztusban „nyaralnak” a cégek, illetve a téli ünnepek idején, azaz decemberben találkozhatunk még időszakos leállással. A kutatásból az is kiderül, hogy az időszakos leállás nagymértékben összefügghet a cég dolgozóinak szabadságával, ugyanis a munkatársak túlnyomó része nyáron, azon belül is a főszezonban, azaz júliusban és augusztusban megy hosszabb időre szabadságra. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a cégek túlnyomó többsége leállás nélkül igyekszik megoldani a nyári szabadságolásokat, mert feltehetőennem engedhetik meg maguknak az üzletfolytonosság megszakítását. A szabadságolást tekintetében nagyon kedvelt hónap még a június és a december.

Volt-e a cég életében időszakos leállás?
Volt-e a cég életében időszakos leállás?
Fotó: MH

Kapcsolódó írásaink