Gazdaság

Tovább szárnyal az építőipar

Huszonötezer lakás átadására számít a szektor, ha sikerül leküzdeni a kapacitáskorlátokat, a budapesti irodapiacon hétszázezer négyzetméter van megvalósítási fázisban

Az első fél évben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalék után. Az elemzők szerint az ágazat teljesítménye továbbra is dinamikusan nő, így idén harminc százalék körüli növekedést érhet el.

Tovább szárnyal az építőipar
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
Fotó: MH/Katona László

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júniusban az építőipari termelés 20,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A májusihoz mérten 1,7 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az első fél évben 35,1 százalékkal emelkedett az építőipar termelése az előző év azonos időszakához viszonyítva a tavalyi 21,3 százalék után.

Az év eleji nekilódulás után ugyan lassul a kiugró építőipari konjunktúra, de a növekedés továbbra is szemmel látható, és egyelőre kérdés, hogy mennyiben okozzák átmeneti hatások a lassulást – hívta fel a figyelmet lapunknak küldött elemzésében Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. Kiemelte: ezek közé tartozhat a sokat emlegetett szakemberhiány, ami a lakóépületek esetében kifejezetten komoly problémákat és csúszásokat eredményez, de a visszaemelkedő áfa és egyéb bizonytalanságok is visszafoghatják a kibocsátást a következő időszakban – ahogy az építési engedélyek számán is látszik –, de ezt a hatást részben ellensúlyozhatják a nyártól elérhető családvédelmi akcióterv egyes elemei, ami azonban elsősorban a községekben lesz inkább érezhető. A szakember idén harminc százalékot megközelítő növekedésre számít az iparágban, így továbbra is kiemelkedő mértékben járulhat hozzá a GDP-hez a relatíve kis súlyú szektor. Idén huszonötezer körüli lakás átadására számít a szektor, amennyiben sikerül leküzdeni a kapacitáskorlátokat, emellett a budapesti irodapiacon hétszázezer négyzetméter van megvalósítási fázisban, ami szintén érdemi átadási hullámot fog eredményezni a következő 1–2 évben, számottevően növelve a jelenlegi 3,7 millió négyzetméteres állományt.

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de a lezajlott bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami egyelőre tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. Az építőiparban folytatódó béremelkedésre és fehéredésre számítanak a következő években a továbbra is kifeszített munkaerőpiac és a hatékonyságnövelő beruházások beérésével párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő egy része fokozatosan visszaáramlik a hazai építőiparba, és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát, amire igen nagy szükség van, figyelembe véve a jelenlegi és a következő évek várható fejlesztéseit mind a piaci, mind az állami szférában.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke az MTI-nek elmondta: a második fél évben a mélyépítésnél jelentkezhet majd csökkenés, mivel a 2014–2020 közötti időszakban ennek a területnek a fejlesztésére rendelkezésre álló uniós forrásokat a kormány már 2017–2018-ban kihelyezte.

Kapcsolódó írásaink