Gazdaság

Lehet szüretelni a Csabagyöngyét

Ez a szőlőfajta gyors szedést igényel, mert a darazsak és a madarak nagyon szeretik megdézsmálni

Az időjárás miatt kicsit megkésve, de elkezdődött az idei szüret a Balatonboglári borvidéken. Az első újbor a Csabagyöngyéből készül.

Lehet szüretelni a Csabagyöngyét
Az egyetlen fajta, amely borként is megőrzi a szőlő eredeti ízét (képünk illusztráció)
Fotó: MH

Elsőként Európában a Varga Pincészet tegnap megkezdte a Csabagyöngye szőlő szüretelését. Immár hagyomány, hogy minden évben a Balatonboglári borvidéken található Ordacsehiben kezdődik a szüret Magyarországon, mint ahogy az is, hogy a Csabagyöngyéből készül Európa első újbora. Ez a szőlőfajta gyors szüretelést igényel, hiszen a darazsak és a madarak szeretik megdézsmálni, és az esős időre is érzékenyen reagál. Varga Máté Péter, a pincészet ügyvezetője elmondta, hogy a későinek számító szüret elsősorban a szokatlanul hideg májusnak köszönhető. Hozzátette: a májusi átlagos középhőmérséklet négy fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlagnál, ez példátlanul nagy különbség a korábbi években megszokottakhoz képest. Ennek köszönhető, hogy a tavalyi szürethez viszonyítva idén három héttel később tudják csak elkezdeni a munkálatokat.

A másik ok pedig a tavaszi szárazság, hiszen ebben az időszakban lenne a legnagyobb szüksége a szőlőnek
a csapadékra, az elmaradás a virágzás időszakában látszódott meg a legjobban. Mint elmondta, tavaly május végére már elvirágzott szinte az összes szőlőfajta, míg idén ez csak június legelején kezdődött el. A későbbi érés a minőséget nem befolyásolja, de a szőlő mennyisége elmarad az előző évtől.

A szüretelt mennyiség idén várhatóan háromszáz tonna lesz, amelyet 38 hektárról, több mint ötven termelőtől vásárol meg a Varga Pincészet. A Csabagyöngyéből készült bor üde, friss, gyümölcsös, szőlőízű, kiváló fröccsalapanyag, de önmagában fogyasztva is nagy élmény a kóstolása.

Kapcsolódó írásaink