Gazdaság
Megújuló energiaforrás a Videoton ipari parkban
Sinkó Ottó: Uniós törekvés a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és annak ellenére, hogy hosszabb a megtérülési idő más beruházásokhoz képest, építhetnek még naperőművet

A sikeres próbatermelést követően megkezdte a működését az új naperőműpark a Videoton Holding Zrt. ipari parkjában. Sinkó Ottó, a cégcsoport társ-vezérigazgatója tegnap elmondta, a kísérleti projekt jól mutatja a cégcsoport elkötelezettségét a megújuló energiák irányába. Amennyiben a rendszer beválik, bővítik a napelemparkot. Mint közölte, a Videoton beruházásaihoz mérten – tavaly 14 milliárd forintot költött erre a célra a cégcsoport – csekély mértékű építkezés volt, hiszen a másfél hektáros területen mintegy kétszázmillió forintból létesült naperőműpark. A vállalatcsoport törekszik a környezettudatos működésre és a megújuló energiaforrások helyi alkalmazására is. A VT-Naperőmű projektet, amely magában foglalja a napelemparkot, annak elektromos és fizikai védelmét, valamint az E.ON-nál szükséges állomás átalakításának költségét is, saját forrásból finanszírozta a Videoton. A 499 kilowattos napelemparkban megtermelt villamos áramot az E.ON hálózatán keresztül a Mavir veszi át – közölte Sinkó Ottó. Az energetikai beruházás a számítások szerint a jelenlegi szabályozórendszer figyelembevételével – a Metár-támogatást is ideértve – várhatóan 11 éven belül térül meg. Ez az ipari befektetések viszonylatában – ami általában négy-öt év – kifejezetten hosszú megtérülésnek számít. A társ-vezérigazgató ugyanakkor hozzátette, hogy európai uniós törekvés a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és 2021-ben új kibocsátási szabályok lépnek hatályba. Éves szinten az itt megtermelhető villamos energiával 225–245 tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás, ami egyenértékű egy 41 hektáros tölgyerdő szén-dioxid-elnyelésével.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere arról szólt, hogy ez leginkább társadalmi felelősségvállalási program a Videoton részéről. A cég eddig is hozott technológiai újdonságokat a városba, most felvállalta a próbaüzemet. Az önkormányzatokhoz is érkeznek megkeresések, hogy a közszolgáltatásban hogyan lehet elősegíteni a megújuló energiák elterjesztését. Úgy vélte, a tapasztalatokat a jövőben a városvezetés a városüzemeltetésben, a közszolgáltatások fenntarthatóbbá tételében kamatoztathatja. Példaértékűnek nevezte a beruházást, amelyet a cég saját erőből valósított meg. Harcsa-Pintér Sándor, a beruházó 3 Comm Line Ltd. vezérigazgatója elmondta, hogy nagy hangsúlyt fektettek az üzembiztonságra, a megbízhatóságra, a megfelelő minőségű alkatrészek beépítésére, a várható hosszú élettartamra. A beépített 1986 napelemet a Sharp gyártotta, a cég 25 éves garanciát vállalt.
A tegnap kiadott ismertető szerint a Videoton-vállalatcsoport tavaly tíz százalékkal növelte árbevételét, ennek összege a 188 milliárd forintot is meghaladja. A cégcsoport 125 milliárd forint saját tőkével rendelkezik, tartaléka lényegesen több a hiteleinél, így kiemelkedő a pénzügyi stabilitása.