Harc az aszály ellen

A szakértők szerint az aszály következtében kialakuló kárláncolatok okozták a lucfenyvesek eltűnését az országból. A szárazság miatt legyengült idős fák nem tudtak ellenállni a betűzőszú károsításának, ami Zalából, Szombathely és Sopron térségéből szinte teljesen eltüntette a lucfenyveseket. Szintén az aszály áll közvetve a feketefenyő-száradás hátterében, ami a Keszthelyi-hegységtől a Budai-hegységen át a Mátráig okozza a jellemzően gyenge termőhelyen álló feketefenyveseken megtalálható gombafajok elszaporodását, ami a tűlevelek barnulását, majd a fák pusztulását okozza. Bükkösökben az aszály mellett a hőségnapok nagy száma okozza főleg a dombvidéki állományok pusztulását, míg a leggyakoribb fafajnak számító tölgyek egészségi állapotát is az időjárás, azon belül az aszályos időszakok hossza és gyakorisága befolyásolja a leginkább.

Az aszályosság általában pozitívan hat számos rovarfaj tömeges elszaporodására. Az aszálystressz miatt legyengült állományokban tömegesen léphetnek fel, és okozhatnak tömeges fapusztulást olyan kórokozók, amik kedvező időjárású időszakban csak kisebb jelentőséggel bírnak. A károsító fajok között őshonosak és jövevények egyaránt előfordulnak. Az őshonosakra példa a fenyveseket pusztító betűzőszú, míg az invazívan terjedő új jövevényekre az észak-amerikai származású tölgy csipkéspoloska, ami a jövő egyik legfontosabb erdei károsítójává léphet elő. Az utóbbi két évtizedben több új fajt regisztráltak, mint az azt megelőző száztíz évben, bár ezek közül nyilván nem minden faj válik károsítóvá. A károk elleni védekezés legfontosabb eleme, hogy a magyar erdőgazdálkodásban és élenjáróan az állami erdőgazdaságoknál az erdőkárok elleni védekezésben szemléletváltás történt: eddig a megjelent károsításokra reagáltak, amit a „megelőző” szemlélet váltott fel, vagyis az erdőállományokat a szakemberek proaktívan felkészítik a változásokra. Az erdőgazdálkodás beavatkozásai aktívan segítik az erdők fennmaradását. A környezeti viszonyok változása olyan gyorsan zajlik, amihez emberi segítség nélkül az erdőállományok nem minden esetben képesek alkalmazkodni.

A meglévő állományok esetében ennek egyik fontos eleme a minél változatosabb, alkalmazkodóképes, vegyes szerkezetű és korú erdők kialakítása, ami jobban fenntartja a helyi mikroklimatikus viszonyokat. Őshonos erdők esetében ennek jó módszerét jelentik a folyamatos erdőborítással kezelt területek, amik az állami erdőgazdaságok területén több tízezer hektárral nőttek az utóbbi években. Fontos a víz visszatartása az erdőterületen, amire a Pilisben, Gyula térségében, Kaszón vagy éppen a Mecsekerdő Zrt. területén sikeres projektek zajlanak.

Országos szinten szükséges az erdők „immunitásának” növelése is: ezért mára minden erdőterületen tudatosan hagynak vissza meghatározott mennyiségű holt faanyagot, ami a korábbi közhiedelemmel ellentétben nem a fertőzések melegágya, hanem nedvességet megtartó, gazdag élőhelyként az erdő természetes immunrendszerének gerincét jelenti. A fafajok helyes megválasztása, szükség esetén cseréje szintén fontos megelőző védekezés a károsítások ellen. A lucfenyvesek helyére így kerültek jellemzően őshonos tölgyes állományok. A jövőben várható szárazabb klíma elviselésére egy fajon belül is felkutatják a déli származású szaporítóanyagot, vagyis olyan déli területekről származó magot vetnek el, vagy csemetéket ültetnek, amik a szárazabb, hazánkban is várható körülményekhez már alkalmazkodott populációkból származnak. Az erdők telepítése és a fásított területek növelése nagy lehetőséget jelent a káros hatások mérséklésében, ezért az Agrárminisztérium átfogó fásítási program megvalósításába kezdett. A fával borított területek ugyanis nemcsak megújuló nyersanyagot termelnek hosszú távon is fenntartható módon, hanem árnyékolásukkal, párologtatásukkal kedvezőbb környezeti viszonyokat teremtenek, míg szénmegkötő- és -tároló-képességükkel érdemben ellensúlyozzák az üvegházhatású gázok kibocsátását.