Gazdaság
Enyhének találta a piac a kamatcsökkentést
Az Egyesült Államok gazdasága kedvező helyzetben van, ugyanakkor a Donald Trump által szorgalmazott kereskedelempolitika világgazdasági szinten visszaesést hozhat

Érezhető csökkenéssel zártak a távol-keleti tőzsdék a tegnap reggeli órákban, és ugyanígy eséssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék is, mivel szerdán este az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) döntése nem volt elég határozottan lazító a piac szerint a kamatcsökkentés ellenére sem. A Fed nyíltpiaci bizottsága szerdán befejeződött kétnapos ülésén huszonöt bázisponttal, 2,00–2,25 százalékra csökkentette a 2018 decembere óta érvényes 2,25–2,50 százalékos irányadó dollárkamatsávot. Jerome Powell Fed-elnök még inkább csalódást okozott az agresszív monetáris lazításban reménykedőknek, miután sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a monetáris döntéshozók nincsenek meggyőződve egy teljes körű enyhítés szükségességéről. Bár az amerikai gazdaság jól teljesít, a világgazdasági kockázatok, elsősorban a kereskedelmi háborúból adódó várható lassulás miatt a piac legalább ötven bázispontos csökkenésre számított, és ez okozott kisebbfajta csalódást – közölte lapunkkal Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője. A mostaninál nagyobb kamatvágással ugyanis jobban lehetne serkenteni a gazdasági növekedést. Ezzel együtt viszont Amerikában a gazdasági növekedés idén három százalék is lehet, kiváló helyzetben van a munkaerőpiac, alacsony ugyanis a munkanélküliségi ráta, miközben háromszázalékos a béremelkedés. A piac szerint viszont a mostaninál nagyobb mértékű kamatemelés biztosítékot jelentene az amerikai növekedés fenntartásához a világgazdasági lassulás esetén.
Donald Trump amerikai elnök is nagyobb mértékű kamatcsökkentést várt. Trump ugyanakkor már régóta „nyüstöli” a Fedet a nagyobb kamatvágás elérése érdekében. Mint Virovácz Péter elmondta, azzal a döntéssel viszont egyetértett az amerikai elnök, hogy ősz helyett augusztusban befejezi a Fed a mennyiségi lazító programot, azaz nem von ki több – korábban a gazdaság élénkítése érdekében kinyomtatott – pénzt az amerikai gazdaságból.
Az elemző szerint meglehetősen kényelmetlen helyzetben van a Fed vezetése, ugyanis könnyen lehet, hogy a mostaninál nagyobb kamatvágást is indokoltnak tartanának, viszont még a látszatát is el akarják kerülni annak, hogy Trump befolyásolhatja a monetáris politikát. Jóllehet, a világgazdasági növekedést, ezzel együtt az amerikait is éppen az elnök által szorgalmazott kereskedelempolitika fékezheti, Trumpnak ugyanakkor politikai érdeke, hogy ezt fenntartsa. Elnöksége alatt ugyanis Virovácz Péter szerint az adócsökkentésen kívül különösebb gazdasági eredményt nem sikerült eddig elérnie, ezért elemi érdeke, hogy a védővámok bevezetésével, illetve kiterjesztésével politikai érdemeket szerezzen. Az általa szorgalmazott kamatcsökkentés viszont éppen azt a célt szolgálná, hogy az ebből adódó hátrányokat kiküszöböljék.
Nem módosított a brit jegybank
Változatlanul hagyta alapkamatát a brit jegybank – írta tegnap a távirati iroda. A kilencfős monetáris tanács egyhangúlag szavazott a jelenlegi, 0,75 százalékos alapkamat fenntartása mellett. A testület 435 milliárd fonton hagyta a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet, és döntött a befektetési besorolású vállalati kötvényekre külön meghirdetett, tízmilliárd fontos eszközvásárlási program folytatásáról is.
(ZD)