Gazdaság

Kevesebb adminisztráció a lakáskedvezményeknél

A használatbavételi engedély előtt is folyósítható a beruházótól vásárolt, építés alatt lévő ingatlan esetében igényelt kamattámogatott kölcsön teljes összege

A Pénzügyminisztérium honlapján már elérhető a lakáscélú állami támogatásokról szóló összes tájékoztató, amelyek a családvédelmi akcióterv keretében júliusban életbe lépett legújabb, kedvező változásokat is tartalmazzák.

Kevesebb adminisztráció a lakáskedvezményeknél
Kedvező változások léptek életbe július elsejétől a szabályozásban
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A honlapon elérhető tájékoztatók részletesen ismertetik a legújabb otthonteremtésre vonatkozó szabályokat is – derült ki a minisztérium lapunknak küldött közleményéből. Ebben hangsúlyozzák, hogy többek között a július 1-én hatályba lépett falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) minden részletére kitér az erről szóló tizenkét oldalas tájékoztató. A legalább három gyermekes családok akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vásárlással egybekötött bővítés, illetve korszerűsítés esetén. Meglévő lakás bővítésekor, illetve korszerűsítésekor is jár a kedvezmény, amelynek összege éppúgy, mint a vásárlásnál, a gyermekek számától függ. Az egy gyermekeseknek háromszázezer forint, a kétgyermekeseknek 1,3 millió forint, és legalább három gyermekeseknek pedig ötmillió forint támogatás jár.

Számos könnyítést hoztak a júliusi változások. Az új lakás fogalma bővült, így most már a szakértői vélemény alapján felhasználható a már meglévő építményalap is. A beruházótól vásárolt építés alatt lévő új lakás esetében igényelt kamattámogatott kölcsön teljes összege a használatbavételi engedély előtt is folyósítható. Ebben az esetben a kamattámogatási időszak csak a használatbavételi engedély bemutatását követően kezdődik. Korábbi gyermekvállalás nem teljesítése esetén is köthető újabb gyermekvállalást tartalmazó támogatási szerződés, ennek egyetlen feltétele: a támogatott két szülő egyike más személy kell, hogy legyen, mint a korábbi támogatási szerződésben szereplő két fél.

Néhány korábbi szabály megszüntetésével még több család veheti igénybe az otthonteremtési kedvezményeket. Így például nemcsak a harmincötmillió forintos vételár korlát szűnt meg a használt lakások vásárlásakor, hanem a támogatás igénylését megelőző öt éven belül értékesített lakóingatlanból származó bevételre vonatkozó visszaforgatási kötelezettség is megszűnt a használt lakás vásárlásához és meglévő lakás bővítéséhez igényelt támogatások esetén. A lakástámogatással érintett ingatlan székhelyként történő bejelentésének szabályai is megtalálhatók a tárca honlapján, az Otthonteremtés fül alatt. Amennyiben a csok-ot igénylő az érintett ingatlant később egyéni vállalkozása, vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaság székhelyeként be kívánja jegyeztetni, akkor az erről szóló nyilatkozatát a csok igénylése során teheti meg, ennek következményeként a csok csekély összegű támogatássá minősül. A korábban igénybe vett támogatás esetén is érvényesülhet a kedvező szabályozás, amennyiben ez év december 31-ig a székhely bejelentésére vonatkozó nyilatkozatot a támogatott személy megteszi a hitelintézet felé.

A külföldről hazatelepülők, az ápolási és a gyermekek otthongondozási díjában részesülők, és a Központi Hitelinformációs Rendszerben szereplők is igényelhetik a falusi csok-ot – mondta tegnap Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Kapcsolódó írásaink

Rákapcsoltak a nagyvárosok

ĀÉvek óta egyre élénkebb a nem budapesti lakáspiac, most a családi otthonteremtési kedvezmény bővítése adott újabb lökést a keresletnek