Gazdaság

Nőtt a természetes fogyás az év első öt hónapjában

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első öt hónapjában, miután 2,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 0,5 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Nőtt a természetes fogyás az év első öt hónapjában
Az év első öt hónapjában ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott
Fotó: MH

Mint írták, az év első öt hónapjában 34 823 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Január-márciusban átlagosan 4,2 százalékkal alacsonyabb, áprilisban 2,7 százalékkal magasabb, májusban azonos számú volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest.

2019. január-májusban 57 799-en haltak meg, 267-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,7 százalékkal többen, márciusban viszont 14, áprilisban és májusban pedig 2,4 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás mértéke 4,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 16 289 pár házasodott össze, 4,4 százalékkal, 690-nel több, mint tavaly ilyenkor. Januárban 3,9 százalékkal kevesebb, február-márciusban kis mértékben, április-májusban pedig 7,6 százalékkal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 8,6 élve születés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre nőtt. 

Az év első öt hónapjában ezer élve születésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 4 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakához képest - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom