Gazdaság

Egymilliárd forintot spórol a lakosság az Otthon melege programmal

Eddig harminchatmilliárd forint kormányzati támogatást kaptak a pályázók, az energetikai korszerűsítések több mint háromszázezer háztartást érintettek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Otthon melege program keretében 2019 áprilisában nyitotta újra a földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramot. A tárca lapunk kérésére beszámolt arról, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően évi háromszázmillió kilowattóra lakossági energiamegtakarítást és százharmincezer tonna széndioxidkibocsátás-csökkenést lehetett elérni.

Egymilliárd forintot spórol a lakosság az Otthon melege programmal
A megfelelő nyílászárók jelentősen csökkentik a fűtési költséget
Fotó: MH

Július közepéig közel háromezer érvényes pályázatot regisztráltak a rendszerben – tájékoztatta lapunkat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca hangsúlyozta, hogy a vissza nem térítendő támogatásra a pályázatokat elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül, idén május 20. és augusztus 30. között lehet benyújtani. Az Otthon melege programsorozat keretében 2019. első félévéig tizenegy pályázati alprogram jelent meg, és két alprogramot nyitottak újra. A meghirdetett pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású, vissza nem térítendő támogatáshoz juttassa a lakosságot az ország egész területén. Eddig harminchatmilliárd forint kormányzati támogatást kaptak a pályázók, az energetikai korszerűsítések több mint háromszázezer háztartást érintettek. A fejlesztéseknek köszönhetően évi háromszázmillió kilowattóra lakossági energiamegtakarítást és százharmincezer tonna széndioxidkibocsátás-csökkenést lehetett elérni.

A lakosság által megtakarított rezsiköltség meghaladja az egymilliárd forintot évente. A háztartási nagygépek cseréjére irányuló alprogram nagyon népszerű volt, tekintettel arra, hogy a magánszemélyeknek csak a támogatással csökkentett összeget kellett megfizetniük a vásárlás során, és így azonnal hozzájuthattak a vissza nem térítendő támogatáshoz.
Az ITM felhívta a figyelmet arra, hogy egyedi fűtéssel rendelkező lakóépületek esetén – például konvektoros, vagy gázkazán központi fűtéssel – a téli időszak előtt mindenképpen javasolt szakemberrel átvizsgáltatni a fűtési rendszert, kiemelten a hőtermelő berendezést, annak fő kiegészítő alkatrészeit. Ajánlott továbbá a nyílászáró szerkezetek felülvizsgálata, mivel a nem megfelelően záródó külső nyílászárók – ajtók, ablakok – jelentősen növelhetik a fűtés költségét. Hosszú távra tervezve javasolt szakember véleményét kikérni az energetikai szempontból felújításra szoruló épületszerkezeti elemek – födémek, homlokzatok, nyílászárók – korszerűsítési lehetőségeinek megismerése érdekében.
A szakértő felújítási koncepciót készít, melynek alapján ütemezhetőek a szükséges korszerűsítések.

A tárca június 17-én hirdette meg az okos költségmegosztás elterjesztése és radiátorcsere-alprogram támogatására vonatkozó pályázatot, mely a távhővel ellátott társasházak és lakásszövetkezetek számára kínál lehetőséget a meglévő fűtési rendszer korszerűsítésére. A pályázati kiírás elsődleges célja az úgynevezett okos költségmegosztó eszközök felszerelése a radiátorokra. Az alprogram keretösszege kétmil­liárd forint. A pályázatot idén szep­tember 24-én tíz órától elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható bruttó költségek akár ötven százalékáig is terjedhet, a támogatás maximális összege pályázatonként a hetvenötmillió forintot, lakásonként a 350 ezer forintot is elérheti. A költségek biztosítására igénybe vehetőek a korábban meghirdetett uniós hitelprogramok is. Mint írták, már több lakóközösség is jelezte a lebonyolítással megbízott NFSI Nonprofit Kft. számára, hogy megkezdték a pályázat benyújtásához kapcsolódó előkészületeket.

A fogyasztók is törekednek az energiahatékonyságra

A műszaki fogyasztási cikkek vásárlásakor az egyik fontos vásárlói magatartást befolyásoló tényező az energiahatékonyság – derült ki a GFK kutatásából. A fenntarthatóság egy olyan döntő fogyasztói trend, amely erőteljesen jelen van a háztartási gépek világában, például a mosógépeknél és a hűtőszekrényeknél. Manapság a fogyasztók törekszenek rá, hogy jelentős mennyiségű energiát spórolhassanak meg, ami azt jelenti, hogy az energiacímkék fontos szerepet játszanak a döntési folyamatban. Ebben az értelemben az elmúlt évtizedben Európában az értékesítés egyik fontos sikertényezője a megkülönböztetést segítő energiacímke – mivel így elérhetővé tették a gyártók számára, hogy megkülönböztessék magukat, és ez hozzájárult a megnövekedett fogyasztói elégedettséghez.

Kapcsolódó írásaink