Gazdaság
Az építőipar a legdinamikusabban növekvő iparág hazánkban
Két éve kezdődött meg a kiemelt állami beruházás, a zalaegerszegi tesztpálya építése,egy szakaszán jelenleg is folynak a tesztelések, a létesítményt 2021-ben adják át

Jelenleg az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, megrendelésállománya 2024-ig mintegy huszonötezer milliárd forint – jelentette ki tegnap Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen, az épülő ZalaZone járműipari tesztpályán.
A miniszter rámutatott, az elmúlt két évben a magyar építőipar erőteljesen tudta növelni kibocsátását. A magas- és mélyépítőipari beruházások – amelyekbe beleértendők az autópályák, vasutak, épületek fejlesztései – hazai vagy európai uniós forrásokból valósulnak meg.
Palkovics László annak kapcsán beszélt a sajtó képviselőinek, hogy a negyvenötmilliárd forintos állami beruházással készülő ZalaZone járműipari tesztpályán elhelyezték az „Építők kövét”, az építkezésben részt vevő cégeknek szentelt emléktáblát annak apropóján, hogy két évvel ezelőtt kezdődött a kivitelezés.
Palkovics László azt mondta, hogy a zalai megyeszékhelyen épülő tesztpálya is egy érdekes kapcsolat példája, hiszen a világ legmodernebb járműipari technológiáinak tesztelésére készül, miközben a hazai építőipari cégek már most is önjáró, GPS-vezérelt gépeket használnak a rendkívül magas technológiai elvárások miatt – írta az MTI.
A tárcavezető kitért arra is, bár a tesztelések már jelenleg is folynak, a korszerű létesítmény első fázisának májusi átadása után várhatóan 2021 nyarára készül el az önvezető és elektromos meghajtású járművek vizsgálatára alkalmas beruházás egésze.
A „Kivitelezők emlékhelye” feliratot viselő gránittáblát a tesztpálya területén kitermelt földből épült domb tetején helyezték el, ahol később kilátóhelyet alakítanak ki.
A felvésett építőipari cégek, így a Duna Aszfalt Kft., a Szabadics Zrt., a ZÁÉV Zrt., a Kap-Tursped Kft., valamint az Inter-Tefu Kft. vezetői Palkovics Lászlóval és Vigh László országgyűlési képviselővel (Fidesz), a pálya miniszteri biztosával együtt helyezték el a táblát, majd a pályán jelenleg dolgozó mintegy százötven embert közös ebéden látták vendégül.