Gazdaság

Nem csak az ár a fontos

Ha a szerződést közjegyző előtt kötjük, mindkét fél számára előnyös

Az albérlet kiválasztáskor sok jelentéktelennek tűnő apróság okozhat később komoly vitákat és nehézségeket.

Ha valaki kiválasztja az általa megfelelőnek vélt albérletet, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra, amelyet szintén a lakáskia­dóval kell átbeszélni és bizony ilyen esetben is jó, ha egy ingatlanszakértő segít – derült ki a Duna House közleményéből. Az albérleti lehetőségek kiválasztásánál jellemzően az ár és a lokáció az elsődleges szempont hazánkban, azonban jónéhány részletet érdemes még mérlegelni mielőtt meghozzuk a végső döntést. Egy-egy bérleti szerződés esetében több százezer forintra is rúghat a kezdeti költség, így érdemes odafigyelni mindenre – olvasható a Duna House közleményében, amelyben Benedikt Károly, a szervezet elemzési vezetője nyilatkozik.

Felhívta a figyelmet, hogy minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor. A legbiztosabb, ha a szerződést közjegyző előtt kötjük, hiszen így közokiratnak minősül a megállapodás, és a benne foglaltakat mindkét fél könnyebben tudja érvényesíteni. A lakáskiadók általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén. Ez általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve biztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést – magyarázta.

Tisztázandó továbbá a közös költség összetétele és mértéke. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeli fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni. Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák – elromló műszaki berendezések, csőtörés – javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel.

Kapcsolódó írásaink