Gazdaság
Egyre közelebb költözik egymáshoz a rokonság
Sok embernek megéri áldozatot hozni és ingázni a munkahelyére, mert a külvárosban nyugodtabb a lakhatási környezet

Az ingatlanpiac virágzásának következménye, hogy egyre többen szorulnak ki Budapest közvetlen vonzáskörzetébe, ahol szintén erős drágulás volt tapasztalható a közelmúltban. Budaörsön és Budakalászon például már bőven félmillió forint felett jár az ingatlanok átlag négyzetméterára, de Fóton, Dunakeszin, Budakeszin és Solymáron is hatalmasat emelkedett a házak értéke. Ezzel együtt mégis trend lett a főváros agglomerációjában, hogy a kisgyermekes családok közösségeket alakítanak ki.
Ez a jelenség ma már erősen megfigyelhető Dunaharasztiban és Dunakeszin is. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról írt közleményében, hogy olyan az egész, mint a Szomszédok című sorozat megismétlődése. Amikor felépültek a panelek, egy korosztály költözött be oda: együtt nőttek a gyerekek, és korosodtak a felnőttek. Most is ez játszódik le az új építésű társasházaknál, és a különféle kedvezmények miatt ez a tendencia tovább erősödik majd a közeljövőben – tette hozzá. Mint mondta, a kisgyermekes családok élvezik, hogy hasonló élethelyzetben lévő emberekkel költözhetnek egy helyre, ami egyfajta biztonságot is ad nekik. Vannak párok, akik tudatosan ilyen környezetet keresnek.
Megéri nekik áldozatot hozni és minden nap ingázni a munkahelyükre, mert mindenki ismer mindenkit, a gyerekeket ki merik küldeni játszani az utcára, és rengeteget tudnak egymásnak segíteni a hétköznapokban. Ezeket a családokat nem a pénz, hanem a lakhatási környezet befolyásolja. Az új építésű sorházakból és ikerházakból lesz a Szomszédok 2.0 – tette hozzá Gadanecz Zoltán.