Gazdaság
Egyre több a fiatalok megtakarítása
A pénzügyi kultúra fejlesztésének fontos szerepe, hogy a tizenévesek reális képet tudjanak alkotni anyagi helyzetükről, és a lehetőségeiket mérlegelve hozzanak okos döntéseket

A pénzügyi kultúra fejlesztésének kiemelkedő szerepe van abban, hogy a mai fiatalok értsék, tudatosabban kezeljék pénzügyeiket – hívta fel a figyelmet a K & H Csoport legfrissebb, lapunknak küldött közleményében. A fiatalok számára fontos az anyagi biztonság – a megkérdezettek több mint fele jelölte meg ezt az élet három legfontosabb dolga között.
Ennél csak a családdal való kapcsolatot említették többen. Az, hogy az anyagi biztonság a fiatalok életének egyik legfontosabb célja, arról is árulkodik, hogy a pénzkezelésük is egyre tudatosabb. Noha még vannak lexikális és készségbeli hiányosságok, egy pozitív szemléletbeli változást figyelhetünk meg – mondta Horváth Magyary Nóra, a K & H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta. Csaknem harminc százalékuk a hónap elején tudatosan, 23 százalék pedig a hónap végén megmaradt összeget teszi félre. Előremutató, hogy a 19–29 évesek között egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás – idézte a közlemény Horváth Magyary Nórát. Ami a fiatalok megtakarítási céljait illeti, első helyen továbbra is a lakásvásárlás áll (ötven százalék), a megtakarítók 43 százaléka általános tartalékot tesz félre, negyven százalék autóvásárlásra gyűjt, 36 százalék pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik.
A megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ez nagyarányú emelkedést jelent a tavaly év végi 414 ezer forintos összeghez képest. Bár a K & H ifjúsági indexből az derült ki, hogy a megkérdezettek csaknem hatvan százaléka elégedetlen az anyagi helyzetével, biztató, hogy a legtöbben pozitívan tekintenek a jövőbe. A pénzügyi kultúra fejlesztésének éppen ez az egyik fontos szerepe: a fiatalok reális képet tudjanak alkotni anyagi helyzetükről, átlássák, értsék azt, és lehetőségeiket mérlegelve tudjanak okos döntéseket hozni. A pénzügyi ismeretek átadását érdemes már 9–10 éves korban elkezdeni és a fiatalok gondolkodásába készség szinten beépíteni – hangsúlyozta az igazgató.