Gazdaság
Zöld nemzeti buszstratégia
Támogatja a kormány az autóbuszpark cseréjét azokban a városokban, ahol 25 ezernél többen laknak, három év múlva pedig csak elektromos járműveket lehet vásárolni

A kormány alapvetően a magyar gyártókra alapozza a nemzeti buszstratégiát, amely a közforgalmújárműpark modernizációjára irányul – közölte tegnap György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára. Magyarországon jelenleg 7500 autóbusz üzemel a közösségi közlekedésben, és cél, hogy tíz év alatt megfiatalodjon a járműpark, méghozzá ötvenszázalékos hazai hozzáadott érték révén. Jelenleg ugyanis rendelkezésre áll az a technológia és tudás a magyar járműgyártó cégeknél, amelyre lehet alapozni a buszprogramot. György László közölte: az előzetes felmérések szerint négy-öt hazai gyártónál áll rendelkezésre az ehhez szükséges kapacitás, ilyen az Ikarus, a Kravtex, a BYD és az ITK Debrecen. Megemlítette azt is, hogy az 1980-as években az Ikarus évente több mint tízezer járművet gyártott, illetve adott el külföldre.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a program összekapcsolja a gazdaságfejlesztést és a klímapolitikát. Ezzel kapcsolatban Kaderják Péter, az ITM energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára bejelentette, hogy a kormány az elfogadott zöld buszstratégia keretében tíz év alatt 35,9 milliárd forint támogatást nyújt döntően elektromos járművek beszerzéséhez a 25 ezer főnél nagyobb városokban. Az ilyen településeken összességében 2900 autóbusz közlekedik, és ezek cseréje körülbelül százhatvanmilliárd forintba kerül. Közölte, az első körben 1290 autóbusz cseréjét célozták meg, és a járművek esetében a húsz százalékot nem haladhatja meg a támogatás mértéke. Az első három évben ugyanakkor igénybe vehető támogatás Euro 6-os dízel-, illetve gázüzemű buszok vásárlására is, 2022. január 1-jétől viszont csak elektromos buszt vásárolhatnak állami támogatással a közlekedési cégek.
Az állam az autóbuszprogramot a szén-dioxid-kvótaértékesítésből kívánja finanszírozni. Arra törekednek, hogy a klímapolitika szoros összefüggésben legyen a gazdaságfejlesztéssel – közölte Kaderják Péter. E szempontból a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az energiakereslet és az üvegházhatású gázok kibocsátása. Az érdeklődő települések idén mintaprogramban elektromos buszokat próbálhatnak ki. w