Tizenhárommilliárd forintból több száz fejlesztés kezdődik meg a falvakban
Kistelepülések korszerűsítése
2019. július 5. péntek. 3:54
A Magyar falu program keretében az ötezer lélekszám alatti településeken országszerte több száz fejlesztés indul el 13 milliárd forintból – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos tegnap az MTI-vel. Gyopáros Alpár azt írta, a falusi önkormányzatoknak kiírt pályázati felhívás hatmilliárdos keretére 461, a helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás hétmilliárdos keretére pedig 487 nyertes pályázat érkezett. Mindkét kiírás teljes összegét felhasználták. A kormány februárban hirdette meg a pályázatokat, a
kiírás célja a vidéki településeken nagy számban kiürült parókiák, plébániák, volt egyházi iskolaépületek és működő, de korszerűtlen önkormányzati ingatlanok hasznosítása, élettel való megtöltése. A kormány célja a Magyar falu programmal az, hogy javuljon a falvakban élő emberek életminősége. Az első két kiírásra jelentős volt a túljelentkezés. (MOA)