Gazdaság
Lee Iacocca beszállt az égi Mustangba
Kedd este, 94 éves korában, Parkinson-kórban elhunyt Lee Iacocca, az amerikai autóipar legendás alakja

Karrierjét 1946-ban a Fordnál kezdte, először mérnökként, majd a marketingrészleg vezetőjeként dolgozott. A cégtől 1978-ban kiváló eredményei ellenére is eltávolították, azután szegődött el a Chryslerhez, amit megmentett a csődtől.
Az állandóan szivarozó mérnök-menedzsert kemény kezű vezetőként tartották számon. A The Wall Street Journal méltatása szerint csaknem egyedülálló eredményeket ért el az 1960-as évek autóiparában. Ő irányította az azóta ikonikussá vált – és minden idők egyik legsikeresebb amerikai autójaként emlegetett – Ford Mustang kifejlesztését.
Az Egy menedzser élete című életrajzi könyvében az írta, „az amerikai autóvásárló olyan elszántan vágyik a megtakarításokra, hogy szinte bármilyen árat hajlandó megfizetni értük.” A Mustang azonban – amely nem a lóról, hanem a második világháború legendás vadászrepülőgépéről nyerte a nevét – olcsó volt és szép. Amikor egy vevő megtudta az árát, nem véletlenül nyilatkozott úgy: „Nem úgy fest, mint egy közönséges kocsi – márpedig ezen az áron az ember csak közönséges kocsihoz juthat.”
Az első Mustang 1964. március 9-én gördült le a szerelőszalagról. A kocsi hivatalos bemutatójának napján pedig minden márkakereskedésben állt egy. Iacoccáék minden elképzelhető lehetőséget kihasználtak a reklámozására. Erről így ír: „A siker elsöprő volt. Április 17-én a Ford-bizományosokat valósággal megrohanták a vásárlók. Chicagóban az egyik bizományosnak be kellett zárnia bemutatóterme ajtajait, olyan hatalmas tömeg gyűlt össze az utcán. Egy másik Pittsburgh-ből azt jelentette, a Mustang körül akkora a tolongás, hogy képtelen volt a kocsit lehozni a mosóállványról. Detroitból pedig arról számolt be az egyik emberünk, hogy példátlanul sok ember érkezett sportkocsin a Mustang megtekintésére, s a parkolója úgy festett, mint egy külföldi gyártmányú kocsik számára rendezett rally pihenőállomása.
A texasi Garlandben egy Ford-bizományos üzletében tizenöt reménybeli vásárló licitált a kirakatban álló egyetlen Mustangra. A legtöbbet ígérőnek adta el – s a férfi ragaszkodott hozzá, hogy az éjszakát a kocsiban tölthesse, nehogy bárki megvásárolhassa az orra előtt, amíg a csekkjét visszaigazolja a bank. A seattle-i bizományos bemutatóterme előtt a városon áthaladó egyik cementszállító teherkocsi vezetője úgy rácsodálkozott a kiállított Mustangra, hogy elveszítette uralmát a kormány fölött, és a kirakatot bezúzva egyenesen behajtott az üzletbe. (...) Egyedül a legelső esztendőben a Mustang 1,1 milliárd dollár nettó profitot hozott.” És a bemutatása utáni másfél évben több mint egymillió darabot adtak el belőle.
Iacocca, már a Chryslernél, miután feltárta a vállalat hiányosságait, kormányzati segítséget kért, és drasztikus megszorításokat vezetett be, saját fizetését például évi egy dollárra csökkentette. Ő találta ki a cég új logóját és a „minibusznak” nevezett gépkocsitípust, a Voyagert, amely szakértők szerint forradalmasította az autóipart és az amerikai autóvásárlási szokásokat.