Gazdaság
Emelkedő adóbevétel az első öt hónapban
Tartható az erre az évre kitűzött hiánycél
Májusban az államháztartás központi alrendszere 137,4 milliárdos hiánnyal zárt, ezzel az év első öt hónapját az önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 176,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 17,7 százalékát jelenti. Az év egészére kitűzött 1,8 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycél tartható – erősítette meg az előzetesen közölt főbb számokat a Pénzügyminisztérium (PM).
Mint azt az MTI beszámolója szerint közölték, az államháztartás központi alrendszerének első öt havi 8427,7 milliárd forintos bevételei tizenhárom százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a 8604,1 milliárd forintot elérő kiadások 0,5 százalékkal elmaradtak a tavalyi azonos időszakitól. Az államháztartás központi alrendszerének első öt havi egyenlege a központi költségvetés 253,4 milliárd forintos hiányából, valamint az elkülönített állami pénzalapok 51,5 milliárd forintos és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 25,5 milliárd forintos többletéből tevődött össze. Egy évvel ezelőtt 1187,5 milliárd forintra rúgott az alrendszer hiánya, és elérte az éves előirányzat 82,2 százalékát. Nőttek az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból, a jövedéki adóból, a szociális hozzájárulási adóból, és a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból származó bevételek. Lényegesen magasabb összegben teljesültek az uniós programok bevételei, az uniós támogatások utólagos megtérítése.