Gazdaság

Palkovics: Innováció és nemzetközi együttműködés kell a közlekedésben

Fontos a digitalizáció

Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) közlekedésügyi szakértői ülését megnyitó beszédében.

Palkovics László rámutatott: magas szintű digitalizáció nélkül a közlekedési hálózatok a földi, a vízi, vagy a légi közlekedésben sem lesznek globálisak. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése nélkül pedig nem lehet megvalósítani a fenntarthatóságot a közlekedésben – tette hozzá. A közös irányelveknek megfelelően ezért a digitalizáció, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése kiemelt feladat a szektorban. Ezekről a témákról tárgyalnak az ASEM szakértői ülésének résztvevői – ismertette.