Gazdaság

A pénzügyekben kevésbé előrelátó a lakosság

OECD-felmérés

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérései szerint 2010. óta csökkent azoknak a száma Magyarországon, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek, a többletjövedelmeket azonban kevesen teszik félre.

A pénzügyekben kevésbé előrelátó a lakosság
Domokos László
Fotó: MH

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke többek között erre alapozva a Világgazdaságnak elmondta: „Nagy szükség van arra, hogy a társadalmat pénzügyileg tudatos, megtakarító és pénzügyileg erős családok alkossák. Az államnak pedig minden eszközt fel kell használnia a családok pénzügyi biztonságának megerősítése érdekében.” A változások mögött alapvetően az elmúlt években megfigyelhető foglalkoztatási és jövedelmi mutatók jelentős változása állhat. A kedvező környezet, a reálbérek jelentős növekedése mellett ugyanakkor a lakosság kevésbé lett előrelátó a pénzügyeket illetően. Még 2010-ben a megkérdezettek több mint fele (52 százalék) semmilyen megtakarítással nem rendelkezett. Mint közölte, itt az ideje a kamatadó eltörlésének: rossz üzenet az embereket úgy ösztönözni megtakarításra, hogy a hozam egy részét elvesszük tőlük.