Gazdaság

A várakozásoknak megfelelően alakul a költségvetés helyzete

A gazdasági folyamatok eddigi kedvező, illetve várható alakulása garantálja a költségvetés egyensúlyát és stabilitását - szögezte le a pénzügyi tárca. 

Miután májusban 137,4 milliárd forintos hiány keletkezett, az idei év első öt hónapját az államháztartás központi alrendszere 176,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 17,7 százalékát jelenti. Az év egészére kitűzött 1,8 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycél tartható - olvasható a tárca közleményében, amely kiemeli: a 2016 végén megkötött bérmegállapodás eredményeként is ma már 4,5 millió embernek van munkája Magyarországon, amihez a keresetek dinamikus, kétszámjegyű növekedése párosul. Ennek nyomán, valamint az adókedvezményeknek köszönhetően egyre több pénz marad a családoknál. „Ez elősegíti a fogyasztás bővülését is, amit a kiskereskedelmi üzletek forgalmának már öt és fél éve tartó töretlen emelkedése jelez” - szögezte le a tárca közleménye. A pénzügyminisztérium közlése szerint a kormány otthonteremtési programjának érdemi hatását mutatja, hogy az idei éve első negyedévében 8 százalékkal több lakás épült, mint egy évvel korábban, a beruházások 26 százalékkal nőttek, a magyar gazdaság pedig 5,3 százalékkal – két évtizede nem látott mértékben – bővült. Mindezeken túl a gazdaságfehérítést célzó kormányzati intézkedések az adócsökkentésekkel együtt eredményezik a költségvetési bevételek emelkedését - emelte ki a tárca, hozzátéve, hogy ezen folyamatok következtében 2019. május végéig általános forgalmi adóból 367,3 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 91,3 milliárd forinttal, a jövedéki adóból 46,5 milliárd forinttal, a szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 209,2 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mint az előző év azonos időszakában.

Az említett időszakban az uniós fejlesztésekkel összefüggő költségvetési kiadások 608,1 milliárd forintot értek el, ezzel párhuzamosan 305,9 milliárd forintot utalt át Brüsszel Magyarországnak. „Tehát a költségvetés továbbra is megelőlegezi ezeket az összegeket, miközben folytatódnak a hazai forrásból megvalósuló, különféle társadalmi és gazdasági célokat szolgáló beruházások (például a Modern Városok Program, a vasúthálózat modernizációja, a különféle Pest megyei fejlesztések, illetve a vállalkozások hatékonyságát elősegítő beruházás-ösztönzési támogatások)” - emelte ki a kommüniké, hozzátéve, hogy az év első öt hónapjában a központi költségvetés 253,4 milliárd forintos hiánnyal, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közel 25,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 51,5 milliárd forintos többlettel zártak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom