Gazdaság

Hamarosan megkezdődhet a Budapest–Belgrád vasútvonal kivitelezése

Magyarország Kormánya nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – jelentette be Varga Mihály. Az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése.

A beruházást kivitelező fővállalkozókkal május 24-én írták alá a Soroksár–Kelebia vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, amely a Kínai Eximbankkal kötött hitel-megállapodás elfogadásakor lép hatályba – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam. A tervezési és engedélyezési munkák a hitelszerződés megkötése után elkezdődhetnek, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a vasútvonal építése. Ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni kívánja a szükséges eljárásokat, és lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok a szükséges engedélyeket gyorsított eljárásban adják ki.

A Belgrád és Budapest közötti vasútvonal korszerűsítése, a közép-kelet-európai régió egyik legfontosabb infrastrukturális beruházása kínai pénzügyi és technikai hozzájárulással épülhet meg – hangsúlyozta Varga Mihály kiemelve, hogy ez a logisztikai folyosó kínálja majd a leggyorsabb szállítási útvonalat Kína és Európa nyugati fele között. A projekt az Egy övezet, egy út kezdeményezés részeként kapcsolja be térségünket a világkereskedelem egyik legjelentősebb útvonalába.

A miniszter szerint amellett, hogy a vasútvonal hozzájárul a közép-kelet-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, fontos szempont az is, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttatják el a kontinensre, a szállítási útvonalért folyó versenyben pedig Magyarország lemaradna a beruházás nélkül - áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom