Gazdaság

A Google felfüggeszti több együttműködését a Huawei céggel

A Google amerikai távközlési vállalat felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új veziókhoz - jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva helyi idő szerint vasárnap.

A Google felfüggeszti több együttműködését a Huawei céggel
A kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét
Fotó: MH

A Google ezentúl csak a nyílt forráskódú fejlesztéseit osztaná meg a céggel,  és a jogosultságok elvesztése a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a készülékekről elérhetetlenné válhat a Gmail, vagy a Play áruház alkalmazás. A korlátozás később kiterjedhet más szolgáltatásokra is.

Az amerikai cég arra hivatkozva döntött így, hogy Donald Trump elnök csütörtökön rendeletet írt alá az amerikai telekommunikációs hálózatok védelméről. A rendelet szövegezői megemlítik, hogy az Egyesült Államok külföldi ellenfelei kihasználják az amerikai távközlési technológia és szolgáltatások bizonyos fokú sérülékenységét, és ezzel összefüggésben különösen aggasztónak tartják a gazdasági és az ipari kémkedést is. A jogszabály nem nevezi néven, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a kínai Huawei óriásvállalatról, vagy a szintén kínai ZTE telekommunikációs cégről van szó.

A Google vasárnap jelentette be, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a kínai Huawei Technologies távközlési berendezés gyártó vállalattal. A Huawei ennek értelmében a továbbiakban nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és annak új verzióihoz.
 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom