Gazdaság

„Öntözés nélkül ma hazardírozás termelni”

Tizenöt-húsz év távlatában mindent összevetve a reális cél az, hogy legyen Magyarországon három-négyszázezer hektárnyi terület, amelyen megtérül a befektetett munka

Magyarországon nagyjából ötmillió hektár földet művelünk, ebből hetven-nyolcvan ezer hektárnyit öntözünk, de jelenlegi tudásunk szerint akár négy-ötszázezer hektárt is lehetne gazdaságosan öntözni – nyilatkozta lapunknak Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke. Abszurdumnak nevezte, hogy mindeközben évente egy balatonnyi mennyiségű víz folyik ki az országból.

„Öntözés nélkül ma hazardírozás termelni”
Ledó Ferenc: Öt évből három biztosan aszályos, ami komoly hozamkiesést jelent
Fotó: Hegedüs Róbert

– Hogy áll napjainkban a hazai termőföldek öntözése? Milyen volumenű fejlesztésre lenne szükség, hogy versenyképesek legyünk?

– Magyarországon körülbelül hetven-nyolcvanezer hektárnyi termőföldet öntözünk, volt olyan időszak, amikor ez még kétszázezer hektár volt. A Nemzeti Agrárkamara (NAK) készített egy felmérést, hogyan lehetne növelni az öntözött területek méretét. Két megoldás van: a felszíni vizek használata, amelyeket tározókban lehet gyűjteni, és aszály esetén azokból lehet öntözni, a másik a felszín alatti vizek felhasználása öntözőkutak segítségével. Abszurdum, hogy Magyarországról évente egy balatonnyi mennyiségű víz folyik ki, vagyis többet engedünk el, mint amennyi bejön. Ha a meglévő csatornarendszereket rendbe tennék, pár év alatt meg tudnánk duplázni a jelenleg öntözött terület nagyságát.

– Mennyi lenne a végcél?

– A legvégső érték körülbelül egymillió hektár, de jelenlegi tudásunk szerint körülbelül négy-ötszázezer hektárt lehetne gazdaságosan öntözni. Azt tudni kell, hogy nagyjából ötmillió hektárnyi földet művelünk. De az öntözés nem olcsó beruházás, annak meg is kell térülnie. Még akkor is, ha a központi tározók és csatornarendszerek létrehozása állami feladat. Ezzel együtt jár természetesen a technológiai fejlesztés és elvárt a hozamnövekedés is. Tizenöt-húsz év távlatában mindent összevetve a reális cél az, hogy legyen három-négyszázezer hektárnyi terület, amelyen biztonságosan megtérül az öntözés. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a klímaváltozás mennyire befolyásolja mindezt. A gond olyan esetekben jelentkezik, amikor nem felszíni vizekből biztosítják az öntözést, hiszen a fúrt kutak szabályozása szigorúbb. Ráadásul az elmúlt aszályos években jelentősen csökkent a talajvízszint.

– Erre az évre mik a kormányzati ígéretek az öntözésfejlesztést illetően?

– Megjelent az öntözésfejlesztési pályázat, ám ennek nagy része még nem kelt el, mivel nehéz vízjogi engedélyhez jutni, rendkívül bürokratikusak a viszonyok. Hátráltatja a pályázást a földbirtokrendszer is, főleg azokon a szántóföldes részeken, ahol nincsenek rendezve a tulajdoni viszonyok, ezeket is rendbe kellene tenni. Egy víztározó vagy csatornarendszer kialakítása akkor lehet gazdaságos, ha legalább négy-ötszáz hektárnyi területet érint, ekkora birtokok pedig nem nagyon vannak, néhány gazdaságot leszámítva.

– Az egymillió hektáros végső cél konkrét vagy pusztán elméleti?

– Az agrárkamara készített ezzel kapcsolatban egy felmérést, amelynek során arra a kérdésre keresték a választ a gazdák között, hogy ha rendelkezésére állna megfelelő mennyiségű víz, mekkora területen öntöznének. Persze e mögött reális gazdasági számítások nem voltak, mindenki beikszelte, amit gondolt. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy például zöldséget és gyümölcsöt öntözés nélkül termeszteni nem kockázat, hanem hazardírozás. Mostanra öt évből három biztosan aszályos, ami komoly hozamkiesést jelent. A szántóföldi növények esetében pél­dául a búzaféléknél és a napraforgónál egyelőre nem egyértelmű, hogy megtérül-e az öntözési rendszer kiépítése. Ami egyértelműen gazdaságos, az a kukorica-, a burgonya- és
a vetőmagtermelés.

– A gyümölcstermesztésről azt mondják, tizenöt-húsz éve lejtmenetben van. Ennek az öntözés hiánya az oka?

– Alapvető gond, hogy kicsik a birtokméretek, az össztermőterületnek pedig nagyjából a huszonöt százaléka öntözhető. Az aszályos évek is nagy gondot okoznak, hiszen ilyenkor az alapvető baj, hogy kisebb méretű gyümölcs terem, és ahogyan a gyümölcs fejlődik, ezzel párhuzamosan alakul ki a termőrügy, amely már meghatározza a következő évi termés mennyiségét. Az éghajlati körülmények közül pedig legnagyobb mértékben a viharkárok befolyásolják a termesztést, aminek orvoslására a NAK kezdeményezésére megalakult a jégkárelhárító rendszer. A kezdeti tapasztalatok nagyon jók. Másrészt a fagykár, ezek közül is inkább a tavaszi okoz gondot. Erre megoldás a fagyvédelmi berendezések alkalmazása, ami a lehető legkisebbre redukálja a várható kár mértékét. Magyarországon például az alma esetében tíz-tizenöt évente van komolyabb fagykár. A harmadik típus a nyári légköri aszálykár, ami bizonyos növényeknél jelentkezik. Tavaly hat hétig tartó folyamatos kánikula volt, ilyenkor a növény nem tud úgy védekezni, ahogyan kellene, a termés megéghet. Ez ellen árnyékolással, helyes növényápolással lehet védekezni, de ez nem nyújt százszázalékos megoldást.

– A málnatermesztés miért esett vissza?

– Annak elsősorban klimatikus okai vannak, azon kevés gyümölcsfajok közé tartozik, amiket Magyarországon egyre kevésbé lehet gazdaságos termelni. A málnának hűvösebb, páradús klíma kell. Nem véletlen, hogy a régi nagy málnatermelő körzetek közé tartozott például Nagymaros és környéke. A másik nagy kérdés, hogy aki minőségi málnát akar a piacra adni, annak kézzel kell szüretelnie, amihez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű szakmunkás, amelyből folyamatos a hiány. Valószínű, hogy Magyarországon a málnatermesztés helyi kiskertekben marad csak meg.

– Bár a klímaváltozás nálunk több faj termelését is veszélyezteti, nem törekszünk arra, hogy délebbről újabbak termesztését vegyük át?

– A klímaváltozás több száz év alatt eredményez olyan jellegű változást, ami ilyesmit eredményezhet. Valóban, nálunk az éghajlat mostanra jobban hasonlít a mediterrán klímához, nő az átlaghőmérséklet. Vannak kísérletek már banán-, kivi- és fügeültetvényekkel, de annyit nem változott a hőmérséklet, hogy ezek a gyümölcsök nálunk biztonsággal megéljenek. Ritka az a tél, hogy ne legyen három-öt napig tartósan mínusz 10-15 fok vagy annál alacsonyabb hőmérséklet.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom