Gazdaság

Átgondolt stratégiával érdemes csak építkezni

Szakértők szerint a finanszírozási tervben az építési terület árán és a kulcsrakész beruházás teljes összegén felül plusz tíz százalék tartalékra is szükség van baj esetére

A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a tízmillió forintos csok-támogatás és a hozzá igényelhető tizenötmillió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell szembenézniük.

Átgondolt stratégiával érdemes csak építkezni
A teljes önerőt fel kell használni ahhoz, hogy a bank megkezdje a folyósítást
Fotó: MH

Ahhoz, hogy a családok ki tudják használni a családpolitikai támogatásokat és az építésösztönző kormányzati csomagokat, szükséges, hogy a csok összege mellett önerővel rendelkezzenek – írta közleményékben az újHÁZ Centrum. A cég szakértője szerint az első lépés mindig a finanszírozási terv elkészítése kell legyen, amelyhez aztán a kivitelezési ütemtervet is igazítani kell. A finanszírozási tervben rendkívül fontos rögzíteni, hogy mekkora keretből gazdálkodhat a család. Ahhoz ugyanis, hogy egy háromgyerekes família számára egy legalább 90 négyzetméteres ingatlan felépüljön, nem lesz elegendő a 10+15 milliós támogatás, így számára önerőre vagy piaci hitelre is szükség van. Ráadásul az energetikai rendelkezések miatt a 2020-ban átadott ingatlanok esetében már csaknem nullaszázalékos energiaigénynek is meg kell valósulnia, így a hőszigetelésre és az okos-építőanyagok választására érdemes nagyobb összegeket elkülöníteni.

Amennyiben generálkivitelezőt bíznak meg a munkálatokkal, úgy elesnek az adó-visszatérítés támogatás lehetőségétől. Abban az esetben azonban, ha nem egy kézben összpontosulnak a munkálatok, számolni kell pluszköltségekkel és elhúzódó munkafolyamatokkal is. Ráadásul ügyelni kell arra is, hogy a csok-rendelet rögzíti: a kivitelező nem lehet közeli családtag – mutattak rá az építőanyag-kereskedelmi hálózat tagjai. Hozzátették: szerintük a finanszírozási tervben az építési terület árán és a kulcsrakész beruházás teljes összegén felül plusz tíz százalék tartalékra is szükség van ahhoz, hogy az álomotthon valóban el is készüljön.

A szakértők szerint azonban semmiképpen sem szabad úgy telket vásárolni, hogy annak állapotáról, körülményeiről nem egyeztettünk a kivitelezővel. Tekintettel arra, hogy a csok telekvásárlásra nem fordítható, így azt mindenképpen a családoknak önerőből, vagy piaci hitelből kell fedezniük, hogy aztán az egyszerűsített bejelentést követően megkezdhessék a kivitelezési munkálatokat. A csok, a kedvezményes hitel és az áfa folyósítása nem egy összegben, hanem szakaszosan történik, így a kivitelezési munkálatoknak mindenképpen összhangban kell lenniük a támogatások beérkezésével – hangsúlyozták az újHÁZ Centrum szakértői, hozzátéve: a teljes önerőt fel kell a családnak használnia az építkezés megkezdésekor ahhoz, hogy a bank műszaki ellenőre kiállítson egy igazolást és megkezdjék a folyósítást. Egy egyszerű példával élve, ha a családnak az új ingatlanja felépítéséhez harmincmillió forintra van szüksége, akkor a 10+15 millió forintos csok mellett ötmillió forint önerő kell a kivitelezéshez.

Ezt az önerőt tehát a telekvásárlásba kell fordítaniuk, majd amennyiben marad még pénzük, meg kell kezdeniük az építési munkálatokat addig, míg a teljes önerő el nem fogy. Ezt követően tudják csak elkezdeni a csok nyújtotta anyagi erőforrásokat az otthonukba fordítani – írták a cég szakemberei. A csok utolsó összegét a családnak a használatba vételi engedély bemutatásakor folyósítják, tehát fontos, hogy az utolsó kivitelezési munkálatokra a családnak ismét legyen anyagi erőforrása – teszik hozzá, mely a korábban már említett tízszázalékos tartalékból képezhető.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom