Gazdaság

Egyre stabilabb a pénzügyi szektor

A V4-es országok egyre inkább egységet alkotnak, kezdik meghaladni a dél-európai államok versenyképességi mutatóit

Egy esetlegesen bekövetkező gazdasági világválság jelentősen kisebb hatással lenne hazánkra, mint a 2007-2008-as globális krízis volt.

A monetáris politika csak rövidtávon, időlegesen képes hatni a gazdasági növekedésre és a munkaerőpiacra. Annak elsődleges célja az árstabilitás, a pénzügyi stabilitás fenntartása valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatása – mondta a tizenharmadik Pécsi Pénzügyi Napok nyitórendezvényén Pleschinger Gyula, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagja a jegybank 2010-től folytatott monetáris politikájának eszközeiről tartott előadásában.

Az MTI tudósítása szerint Pleschinger Gábor felidézte, az MNB hét százalékról 0,9 százalékra csökkentette az alapkamatot és szűkítette a kamatfolyosót. A devizacsere-ügyletekkel további likviditást pumpáltak a magyar gazdaságba, ez a forrás pedig állampapírokban és a hitelezésben hasznosult. Az MNB intézkedéseinek köszönhetően a bankközi kamat mértékét a V4-es országok közül Magyarországon a legalacsonyabb szintre sikerült csökkenteni, ami szintén javítja a hitelezési feltételeket. Közölte azt is, hogy a jegybank monetáris politikai eszközei közül hosszútávon a kamatcsatornát és a devizacsere-ügyleteket tervezi megtartani. Magyarország a versenyképesség tekintetében lemaradt a többi visegrádi országtól, ezért dolgozta ki a nemzeti bank a háromszázharminc pontos javaslatcsomagját. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke A költségvetési politika alkalmazkodása a változó gazdasági környezetben című előadásában szintén kitért a szakemberek által 2021–2022-re prognosztizált következő világgazdasági válságra, amely várhatóan szelídebb formában tér vissza, mint amilyen a korábbi globális krízis volt. Az elnök megállapította, hazánkat mára négy százalék körüli gazdasági növekedés jellemzi jelentős fogyasztási szinttel. A V4-es országok – amelyek között Magyarország a középmezőnybe tartozik – a hitelminősítők szerint egyre inkább tekinthetőek egy egységnek és kezdik meghaladni a dél-európai államok versenyképességi mutatóit.

Mindenkinek kedvez az adótudatosság erősödése

Egyszerre segíti a bevételek növelését, a közterhek csökkentését és a feketegazdaság visszaszorítását az erősödő adótudatosság – írja az MTI. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkra elmondta, hogy a közszolgáltatások finanszírozási hátterét, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és más közjavak, ellátórendszerek költségigényét kevesen látják át, de tisztában vannak azzal, hogy ezek a szolgáltatások drágák, saját forrásból nehezen fedezhetők. Magyarországon számítástól függően ötven-hatvan adónem létezik, a bevételek csaknem háromnegyede a tíz legnagyobb adóból jön össze, a teljes bevétel huszonhat százaléka származik a legnagyobb adónemet jelentő áfabefizetésekből, a kormány idén körülbelül tizenhatezer milliárd forint adóbevételt vár. Az államtitkár a kedvező nemzetközi tapasztalatok miatt is szorgalmazta az adótudatossági kampányokat és annak a tudatosítását, hogy az adórendszer nem csupán kötelezettségeket, hanem kedvezményeket is tartalmaz. A tisztességes adózás és a hatékony adóbeszedés több száz milliárd forinttal is bővítheti évente az adóbevételt. A be nem szedett áfa nagysága 22-ről 13 százalékra csökkent.

Kapcsolódó írásaink