Gazdaság
Ősszel lehet eredmény az 5G-pályázaton
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ebben az évben négy frekvenciasávot tesz elérhetővé a mobilszolgáltatóknak
A frekvenciagazdálkodásban fontos év lesz az idei, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a nyár elején hirdeti meg az ötödik generációs (5G) célokra is igénybe vehető mobilfrekvenciák értékesítési pályázatát, az ősszel már eredmény várható – közölte tegnap Karas Monika az NMHH elnöke. A hatóság a hat gigahertz alatti frekvenciasávban négy sávszélesség értékesítését tervezi idén: a 700 megahertzes (MHz) sávban kétszer 25, a 2100-asban kétszer 15, a 2600-asban 15, a 3600-asban pedig 310 MHz-nyi sávszélességet nyerhetnek el a pályázók tizenöt plusz ötéves hasznosításra.
Elmondta: a hatóságnak nincsen elvárása azzal kapcsolatban, hány cég osztozzon a frekvenciákon. Közölte azt is, hogy az 5G-hálózatok zalaegerszegi tesztüzemekor az NMHH munkatársai is végeztek méréseket, a sávtisztaságot, a zavarmentességet és az elektromágneses sugárzást vizsgálták. A 700 MHz-s sávot ugyanakkor jövő év szeptemberéig fel kell szabadítani erre a célra az európai uniós irányelvek alapján, ugyanis ezen jelenleg műsorszórás zajlik.
Addig a digitális földfelszíni (DVB-T) televíziós hálózatok működnek, amelyeknek jövőre lejáró jogosultságát szintén idén pályáztatják az érdeklődők. Aranyosné Börcs Janka az NMHH főigazgatója elmondta: feltétel, hogy a jelenleg tizenkét ingyenes televíziós csatornát és négy közszolgálati rádiót változatlanul érjék el a felhasználók két hálózaton, ugyanakkor a jelenleg negyvenhét adó műsorát továbbító három fizetős multiplexet a jobb adásminőséget biztosító második generációs, DVB-T2 technológiára állítják át. Az április végi beadási határidőt követően ősz elején lehet meg a tizenkét éves jogosultságot odaítélő pályázat eredménye. Mint elmondta, a pályázaton a DVB-T hálózatot most működtető Antenna Hungária mellett más pályázó is versenybe szállhat. Utalt arra, hogy az új pályázót már nem kötelezik, hogy szerződjön az országos kereskedelmi televíziós csatornák szolgáltatóival, ennek helyébe a felek megállapodása lép, ám a lakosság 98 százalékának elérését lehetővé kell tenni.