Gazdaság
Javulnak a jövedelmi viszonyok
Panaszra nem lehet okunk, azzal együtt, hogy az osztrák átlagbér mintegy háromszorosaa magyarnak, viszont az ottani drágaság ezt jelentősen ellensúlyozza

Magyarországon 2013-tól 2019 végéig összesen 51 százalékkal nőhetnek a nettó reálbérek, ami jelentős emelkedés. Ennél is érdekesebb, hogy jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy bizonyos hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő években, amit az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások – egyes esetekben akár húsz százalék körüli bérmegállapodások – is tükröznek, miközben más ágazatokban folytatódik az életpályamodellek bevezetése. Így az idei év közepétől az egészségügyi dolgozók bére három év alatt 72 százalékkal emelkedhet. Ez jelentős terhet ró a magyar gazdaságra, ugyanakkor csak így lehet megállítani az elvándorlást, illetve visszacsábítani a külföldre ment munkavállalókat – tájékoztatta lapunkat Suppan Gergely a Takarékbank elemzője. Már nemcsak az a lényeg, hogy Ausztriában vagy Németországban lényegesen többet lehet keresni, hanem a szomszédos országokban is megugrottak a fizetések. Szlovákiában például a kormány 520-ról hatszáz euróra akarja emelni a minimálbért.
A környező államokban is rákényszerülnek a cégek, hogy béreket emeljenek. Nem csak nálunk jellemző a munkaerő elvándorlása. Csehországban például 340 ezer a betöltetlen állások száma, Horvátországból tavaly 82 ezer ember vándorolt ki. Mint azt Suppan Gergely közölte, ennél is aggasztóbb volt a helyzet például Lengyelországban, ahonnan az elmúlt években három és fél millió ember ment külföldre munkát vállalni. Ezt ellensúlyozta, hogy másfél millió munkavállaló érkezett Ukrajnából. Ezzel együtt az ukrán munkavállalók már németül tanulnak, azaz innen is tovább akarnak állni, vagyis muszáj lesz pótolni az eddigi ukrán munkaerőt.
A cseheknél jelenleg nyolc-tíz százalékkal alacsonyabbak a magyar bérek, a lengyeleknél öt, a horvátoknál pedig meglepő módon tizenöt százalékkal. Viszont Horvátországban elsősorban a turizmus miatt lényegesen magasabbak az árak is. Magyarországon 1100 euró az átlagfizetés, Szlovéniában pedig 1700 euró. Ezzel együtt viszont a helyes összehasonlítás érdekében érdemes a vásárlóerő-paritást figyelembe venni. Vagyis az adott ország fizetéséből az ottani árszinten mit lehet megvásárolni. Itt már mások a feltételek. Vásárlóerő-paritáson összehasonlítva 1802 dollár a havi jövedelem Magyarországon, Csehországban pedig 1832 dollár. Ausztriában 2369 euró a jövedelem vásárlóerő-paritáson számolva, vagyis csak körülbelül harminc százalékkal több a magyarnál. Azzal együtt, hogy az osztrák átlagbér mintegy háromszorosa a magyarnak, viszont az ottani drágaság ezt jelentősen ellensúlyozza – mutatott rá az elemző.